Sealing wounds on trees - Hungarian

Sealing wounds on trees

By Walter Pall

Sebek lezárása a fákon

Walter Pall

translation by  Szoke Mihaly

Ezt a cikket 2009 januárjában írtam a Bonsai Nut-on (a legnépszerűbb bonsai fórum az USA-ban – http.//bonsainut.com/ - a fordító).

Válasz volt valakinek, aki azt mondta magáról, hogy hivatásos kertész Amerikában és sohasem hallott Shigo-ról, és aki ragaszkodik ahhoz, hogy a tudomány mai állása szerint a fákon minden sebet le kell zárni.

Valaki azt gondolhatná, hogy a sebkezelés kérdése olyan valami, ami egy életen át fák metszésével foglalkozó szakemberek, vagy a mezőgazdaság alapját képező kutatásokat végző tudósok meghallgatásán keretül megválaszolható. Mint láthatjuk, ez nem ilyen egyszerű. E körül harcok folynak kertészeti klubokban, valamint újságok helyi rovatában, amikor fákat metszenek egy parkban. Bonsaios körökben ez felér egy vallásháborúval. Hogyan lehetséges az, hogy valami, aminek a nyilvánvaló egyszerűsége miatt nélkülöznie kellene minden kétséget, ilyen ingerültséget kelt.

Szerintem a fő ok az, hogy az embereknek általában nincs, vagy alig van fogalmuk egy növény működéséről, de rendelkeznek általános fogalommal az emberi test működésével kapcsolatban. Tudják, hogy ha egy embernek kezeletlen sérülése van, az nem túl egészséges. Tudják, hogy el kell kerülni a belső bomlást, amennyiben emlősről van szó. Ha KK annyira utál engem, hogy felvágja a hasam és bármiféle kezelés nélkül magamra hagy, az minden lehet, csak egészséges nem. Ha azt mondanám neki, hogy bármilyen kezelés káros lenne, és hagyja úgy, ahogy van, bolondnak vagy műveletlennek tartana és igaza is lenne. „Ugyanennek igaznak kell lennie a fákra is” – a Föld pedig lapos. A fa sebkezelők használata ezen a súlyos félreértésen alapul. Aztán jött Dr. Shigo és forradalmasította a kertészet világát. Kutatása felfedezett valamit, amit codit-nak neveznek (CODIT= Compartmentalization of Decay in Trees – fák korhadás elleni védekező mechanizmusának modellje – a fordító). Dióhéjban arról szól, hogy a fák kémiai és fizikai határokkal rendelkező védekező zónákat alkotnak. Ezek a törzs közepén kezdődnek és kifelé haladva számos található a gyűrűkben. Amennyiben a középső rész egyszer korhadni kezd, a korhadás nem hatol be könnyen a következő zónába. Ez végül bekövetkezik, de a fa kívülről tovább növekszik, és új zónákat képez. Még ha az összes belső rész el is korhad, mindig lesz egy külső, melyen keresztül az élő gyökér fenntartja a növekedést. Ez a folyamat olyan lassú, hogy a fa túlnövi a korhadást és több száz, sőt ezer évig is életben marad. A természetben majdnem minden nagyon idős lombhullató fa korhad belülről, de a zónaképzésnek köszönhetően nem pusztul el. Dr. Shigo megállapította, hogy azok, akik többé-kevésbé szakszerűen „segítenek” a fán, két hibát követnek el:
1) Közvetlenül a törzsnél vágnak le ágakat, ezzel nagy nyílt sérüléseket okoznak néhány zónában. Így azt a veszélyt okozzák, hogy az egyébként egészséges cellákat elárasztják mindenféle kórokozók, főleg gombák és végső fokon korhadni kezdenek.

2) A hagyományosan alkalmazott sebkezelők a fa belső részének korhadását hivatottak megakadályozni. Dr. Shigo úgy találta, hogy ennek pontosan az ellenkezője a következmény. Először is, kint a természetben nincs mód arra, hogy megakadályozzuk különféle gombák és baktériumok friss sérülésbe jutását. Amennyiben valamely ártatlan tájépítő azt gondolja, hogy azt képes megakadályozni, egyszerűen nem tud eleget. Ha lezárjuk a sebet, ideális környezetet teremtünk a kórokozóknak. Melegre és nedvességre van szükségük, amit sokkal inkább megkapnak a seb lezárásával, mint a nélkül. Dr. Shigo forradalmasította a kertészetet, megállapítva, hogy a sebkezelők feleslegesek, és még veszélyesek is lehetnek.

Dr. Shigot felfedezéséért örökérvényű határkőnek tekintik a kertészettudományban. Az a kertészhallgató, aki nem hallott róla, műveletlen. Az a személy, aki azt hiszi, hogy csupán józanésszel felveheti a harcot a világ legtehetségesebbjeinek évtizedes tudományos tanulmányaival, az bolond műveletlen. Az a tájépítész, aki megjátssza, hogy nem hallott Dr. Shigoról, legjobb esetben egy egyszerű személy, vagy sarlatán.

A világ azonban nem változott túl sokat. Dr. Shigo követése most már a kertészeti gyakorlat fő áramvonalába tartozik, de sokan még mindig nem fogadják el. Nos, tény, hogy van, aki azért veti el, mert eredményei csak évek múlva mutatkoznak, aztán pedig vannak, akik pénzt tudnak keresni Dr. Shigo mellőzésével. Hogyan? Nos, vágj le nagy ágakat egy parkban, ne kezeld semmivel és meglátod, az emberek neked ugranak. Ők „tudják”, hogy valami rosszat tettél. Emberek arra kérnek, hogy kezeld le fáikat a kertben, te pedig nagy nyílt sebeket hagysz. Azt fogják gondolni rólad, hogy nem tudod, mit cselekszel. Sok sarlatán van, akik azért tesznek sebzárókat nagy sérülésekre, hogy pénzt keressenek vele, az embereket pedig arra kényszerítik, hogy fogják be a szájukat. Ezek a sarlatánok tudják, hogy valójában nem kellene ezt tenniük, de ez jó számukra és nem annyira rossz a fáknak sem; legalábbis nem azonnal. Aztán vannak, akik nem nyűglődnek az alapfokú kertészeti oktatást követő tanulmányok folytatásával. Oly módon végzik munkájukat, ahogyan azt harminc évvel ezelőtt tettük. A probléma az, hogy a közönség inkább rájuk hallgat, mint a tudományra.

Mi köze mindennek a bonsaihoz?
Nos, mi folyamatosan nagy sebeket ejtünk a fákon. Nem alkalmazhatók Dr. Shigo felfedezései? Az én felfogásom az, hogy igen.

Ennyit a tudományról. Most térjünk, rá a gyakorlatra. Mit teszek én több évtizedes tanulmányok után?

Tisztában vagyok azzal, hogy veszélyeztetem a cellákat, ha bonsai-norma szerint ejtek vágásokat, ami azt jelenti, hogy közel a törzshöz, sőt konkáv ollóval, ami még rosszabb, ahogy arra Bill V. rámutatott. Mégis ezt választom, mert nem pusztítja el a fát. Korhadást okoz, de NEM PUSZTÍTJA EL a fát. A fák teljesen üregesek lehetnek, de mégis nagyon teli vannak élettel. A természetben a fák az egyensúly elvesztése miatt lehetnek veszélyben. A bonsainál ez nem ügy. Amikor nagy vágásokat ejtek, általában arra törekszem, hogy a vágási felület, a bonsainál javasolttal ellentétben, ne legyen szabályos. Kallusz képződik és túl nagy vágási felületek esetén mindig lyuk marad. Kisebb sebek után mindig lesz forradás. Biztosítani akarom, hogy az üreg, vagy a forradás természetesnek hasson, tehát sohase legyen kör alakú, mint amit bütyökvágóval okoztak. Szándékosan durva bemetszéseket végzek a seb széleinél.

Ami a sebzárót illeti, hatalmas különbség van a tűlevelűek és lombhullatók között. A tűlevelűek általában nem korhadnak könnyen, mert már rendelkeznek a legjobb védőszerrel, ami nem más, mint a gyanta. A lombos fák könnyebben korhadnak, és tudom, hogy az üregek még inkább, ha „védjük”. Nos, sokak meglepetésére, én általában azt akarom, hogy az üregeim korhadjanak. Normál esetben nagy, természetesnek kinéző üregeket akarok a bonsaiaimban. Így jól tudnék sebzárót használni, hogy korhasszam az üregeket. De, mivel tudom, hogy a sebzáró felesleges, egyáltalán nem használom. ÁLTALÁBAN.

Használok sebkezelőt néhány vágási felületen, ahol látom a gyors kiszáradás veszélyét. Ez kényes juharokon olykor előfordul. Néha, véletlenül letörök ágacskákat és feltételezem, hogy van esély az összeforradásra. Akkor teszek egy kevés sebzárót a sérülésre, hogy megakadályozzam a dehidratációt. Olyan sebkezelőt alkalmazok, ami néhány hónap után magától eltűnik, nem túl drága és nem nagyon látható: ez a TEHÉNFEJŐ ZSÍR. Van a közelemben egy mezőgazdaságot ellátó üzlet, ahol majdnem semmiért megkapom ezt a zsírt (igen, ez olyan zsír, amit a kézre tesznek a fejés megkezdése előtt). Majdnem láthatatlan, a vazelinhez hasonlóan hat és körülbelül egy évig fent marad, aztán eltűnik. Természetesen nem mérgező. Néha az egyértelműen friss sebeket elrejtem álcázó anyagot téve rájuk.

Mit mondjak azoknak, akik még mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy minden sebet lezárjanak egy bonsaion. Nos, folytassák, ha attól jól érzik magukat, de legyenek tudatában annak, hogy azt inkább saját lelkükért, mint a fa érdekében teszik. És ne gondolják, hogy az, aki azt mondja, hogy sebkezelőt használ, jobb ember.

Ámen!