The Naturalistic Bonsai Style - is it art or is it crap?
by Walter Pall http://walter-pall.de
see footnote 1)
translated by Szőke Mihály
A természethű bonsai stílus: művészet, vagy silányság?
Walter Pall http://walter-pall.de
Lásd az 1) számú lábjegyzetet
A természethű fák a leg meg nem értettebb bonsaiok, amelyekkel valaha találkoztam. Az átlag bonsai rajongó mindenféle forrásból megtanulta, hogy mi a jó bonsai. Ismeri az összes szabályt, és a bonsait az alapján értékeli, hogy ezeket a szabályokat milyen mértékben alkalmazták. Az ilyen főáramlathoz tartozó hozzáállással a többség számára a természethű bonsai csak alapanyagnak tűnik. Sok esetben ráadásul gyenge alapanyagnak, mivel a fák többsége nem alkalmazkodik az “elfogadott” bonsai alakítási szabályokhoz.
A „természethű” bonszáj néhány éve vita tárgyát képezi bonsaios körökben, különösen az interneten. Bármikor felmerül, a fórumok megelevenednek. A téma polarizáló irányt mutat. Nos, bizonyos tekintetben ez szembeállítás a modern absztrakt bonszájjal, de ez önmagában nem elég ahhoz, hogy ilyen mértékű ellenérzést váltson ki. A viták gyakran személyes inzultusokban végződnek, politikai és vallási vitákra emlékeztetnek. Az egyik ok az, hogy a koncepciót sokan egyszerűen nem értik. A másik ok, hogy valójában összekeverik álvallással. Lehet valaki katolikus, vagy zsidó, de egyszerre mindkettő nem; lehet valaki jobboldali, vagy baloldali irányultságú, de mindkettő aligha. Valaki alakíthat természethű bonsai stílusban és hagyományos stílusban is nagyon jól. De a bonsaios tömeg egészében véve ezt még nem érti.
A bonsaios társadalom rosszallja ezt a fejlődést. Másrészt, ha egy személy, akinek egyáltalán nincs bonsai-művészeti tapasztalata, ránéz egy ilyen alkotásra, lenyűgözve érzi magát. Csodálkozik, hogyan található annyi kis fa, amelyek pontosan úgy néznek ki, mint a nagyok a természetben. Kíváncsi, hogyan volt lehetséges beletenni azokat olyan kis tálakba. Nem látja az emberi kéz nyomát, azt hiszi, hogy a fák ilyennek nőnek és csupán begyűjtötték és edénybe ültették őket. Ez pedig nagy elismerés a művésznek. Pontosan ez az, amit el akart érni: kis fák, melyeken nem látszik emberi kéz nyoma. Ez az ő művészete. Kiállításokon gyakran látható, hogy a közönség többre értékeli a természethű fákat, mint a bonsaios társaság.
Mi teszi a természethű stílust olyan különbözővé? Mi történik itt? Miféle stílus ez? Mi a különbség mondjuk az enyhén ívelő stílusok között? A bonsaios körökben használttól eltérően, az általános művészet értékelése szerint a „stílus” szó általános fogalmat jelent, egy átfogó filozófiát, egy átfogó általános módszert a dolgok működéséről, a művészek kedélyállapotát, stb.
Ha elmegyünk egy művészeti múzeumba, rendszerint külön termeket találunk a különböző stílusok számára. Az lehet bármi, „korai amerikai”, „impresszionista”, „holland”, „román”, „barokk”, vagy még több megkülönböztetés. A stílus szó egyetemes gondolatot fejez ki. Ha megszemlélünk bizonyos stílusban készült tárgyakat, számtalan formát találunk. Festményekről beszélve a forma lehet például tájkép, emberek a természetben, emberek szobában, álló hölgy, ülő hölgy, szinte minden, amit el tudunk képzelni. De mindezen formák, legalább is elméletben, megtalálhatók az összes, vagy a legtöbb stílusban. Az ülő hölgy lehetséges korai amerikai, barokk, modern, vagy bármely egyéb stílusban.
Visszatérve a bonszájhoz: stílusok lehetnek: klasszikus japán stílus, ahogyan azt ma Japánban oktatják, klasszikus japán stílus, ahogyan azt nyugaton oktatják, modern bonszáj stílus, romantikus stílus, természethű stílus, irodalmi stílus, és sok egyéb. Szintén lehet Nick Linz, John Naka, Masahiko Kimura stílusa, vagy olasz bonszáj stílus. Mindezen stílusokon belül megtalálhatjuk az ismert formákat: egyenesen felfelé törő, ívesen elhajló, dőlt, vízesés, stb.. A bonsai világban a „stílus” szót nem használják helyesen, ha a művészettörténeti fogalmat vesszük figyelembe. Azt hiszem, ez azért van, mert a bonsai alakítást kezdetben kertészek oktatták, előzetes művészeti gyakorlat nélkül.
Azt gondolom, hogy a művészeti forma jobb megértésének határán tartunk, miközben soha nem tapasztalt sebességgel különböző irányokba ágazik éppen most. Fontos, hogy képesek legyünk intelligens módon megvitatni ezt a jelenséget. Ezért fontos a pontos szóhasználat. És itt próbáljuk megérteni azok munkáját, akik a természethű bonszáj stílust gyakorolják. Túl sokan gondolják azt, hogy amit ők csinálnak az még csak nem is művészet. Sok ember gondolja azt, hogy a bonszáj alakításának csak egyetlen „helyes” módja van – és a naturalisztikusak természetesen nem művelik azt „helyesen”. El kell felejtenünk a meg szokott bonsai világot és sokkal szélesebb látószögből kell azt szemlélnünk. A bonsainak valóban sokfajta megközelítési módja létezik. És igen, ez egy művészeti forma, amit pontosan a stílusok különbözősége mutat.
Szóval, hogyan jöhet elő valaki ezzel a stílussal? Nem maradhatunk meg a megszokott bonszáj stílusunk mellett? Miért változtassunk meg valamit, ami olyan jó? Tudott rólam, hogy támogatója vagyok a természethű stílusnak, de valójában nem én találtam azt ki. Én, mint sokan mások, megfigyeltem, hogy túl sok bonsai néz ki úgy, mint a bonsai és nem úgy, mint a valóságos fák. Azt láttam, hogy az alakítási trend egyre inkább a kifinomultság irányába megy, ami nélkülözi a természetességet. Úgy találtam, hogy túl sok bonsai tűnik mesterségesnek, mintha műanyagból készült volna, nem pedig élő fából. Az emberi kéz nyoma egyértelműen látható rajtuk. Ezzel egyidejűleg sok bonsai hasonlít egymásra, mert mindegyiket egyetlen minta alapján alakították. Ugyanakkor a természetben határtalan számú fanövekedési minta található.
John Naka (John Yoshio Naka, 1914 - 2004. Amerikai kertész és bonsai művész – a fordító) mondott valamit ezzel kapcsolatban: „Ne úgy próbáljuk alakítani a kis fánkat, hogy bonsainak nézzen ki, hanem a bonsaiunkat alakítsuk úgy, hogy kis fára hasonlítson”. Erről van szó. Nem többről, nem kevesebbről. Nos, hogyan tudjuk milyen egy fa a bonsaijal szemben? Elképzelésünkből hagyjuk ki a bonsait és tekintsünk a valóságos fákra. Kerüljük az általánosan megtanult bonsai alakítási sztereotípiákat. Ilyen egyszerű. Géniusznak kell lenni, hogy ezt kitaláljuk? Nos, azt gondolhatnánk, hogy ezt mindenki azonnal megérti. Nem így van. Több a félreértés, mint ahogy azt képzeljük. A fő akadályt kérdezik? Azt hiszem, az a módszer, ahogyan a bonsait oktatták és oktatják. A BONSAI készítést oktatják. A természethű stílus az antitézis, az a FA alakításáról szól, ennek megfelelően csak rossz lehet. Van, aki azt gondolja, hogy udvariatlanok vagyunk John Naka-val. Mondhatja valaki, hogy amit tenni próbálunk, az pontosan megegyezik a mester híres mondásával, így feltehetően John hátán kapaszkodunk fel. A legrendkívülibb megjegyzés, amit hallottam az volt, hogy „a bonsainak semmi köze a valóságos fákhoz. Valóban? Ezt nehéz elhinni. Nos, ha valaki látja, hogy mennyi bonsai készült már, ez a kijelentés ugyan az, mintha azt mondanánk, „az emberekről festett képeknek semmi közük az emberekhez.
Mi a különbség a valóságos fa és a standard bonsai között? A valóságos fa nem képez háromszög alakú lombozatot amennyiben nem fiatal lucfenyő, vörösfenyő, vagy mamutfenyő. Idős korban nem vízszintes a valóságos fák összes ága: a tűlevelűek ágai rendszerint lefelé hajlanak, míg a lombos fáké először felfelé, majd lefelé nőnek. A valódi fák összes ága között nincsenek üres terek, „ahol a madár keresztülrepülhet”. Van némi üres tér, de ide a madár inkább be, mintsem átrepülne. A valódi fák esetében nem mindig a legalsó ág a főág. A valódi fáknak nincs, egyértelműen meghatározott előnézetük, hanem több jó oldaluk van. A valódi fák jó oldalán is ágak találhatók, a csúcstól az aljáig, a fa nem nyitott. A valódi fák ágai nincsenek nagyon pontosan elrendezve. Ezek a főbb különbségek, de van még több is.
A hagyományos bonsai idealizált, absztrakció. A természethű bonsai realisztikus, ami az absztrakt ellentéte. Azonban sohasem teljesen realisztikus. Mindig található benne bizonyos mértékű absztrakció. De sohasem megy el addig, mint némelyik modern bonsai, ami nagyon ápolt, kifinomult, túlságosan „kinyalt” és sokszor irreálisnak tűnik, mintha műanyagból készült volna. Kétségkívül úgy néznek ki, mint amit emberi lény és nem a természet alakított. A természethű bonsai az antitézise e véleményem szerint sok esetben túl messzire menő fejlődésnek. Sok ember azt gondolja, hogy megértette ezt, és hagyja, hogy tálba ültetett fáit a természet alakítsa. Azt hiszik, hogy a természethű formálás arról szól, hogy hagyjuk nőni és alakítsunk rajta itt-ott. Azért nevezik természethűnek, mert NEM természetes. A trükk NEM az, hogy hagyjuk az alapanyagot csaknem úgy, ahogy van és megengedjük, hogy a természet végezze az alakítást. Ez csupán bonsai alapanyag létrehozása lenne. A „természethű” azt jelenti, hogy a végeredmény, a tálba ültetett kész fa egy lenyűgöző, természetes fa benyomását kelti, amit sohasem érintett emberi kéz. Nem számít, hogy ezt a célt hogyan érjük el. Legtöbb esetben a végeredményt mesterséges eszközökkel érjük el és nem a természettel. Nem nézhet ki „művészinek”, „művinek”, „kitaláltnak”, „gyártottnak”, „szerkesztettnek”, „kinyaltnak”. Úgy kell kinéznie, mintha a természet alkotta volna. Ez nem azt jelenti, hogy a természetre hagyjuk a dolgot.
A természetutánzó bonsai esetében nem számít a módszer, csak a végeredmény. A drótozás nélküli nyírás és növesztés a bonsai-készítés régi módszere. Sokan gondolják, hogy ez a természethű bonszáj-alakítás. Nem igazán, de lehetséges. Sövényt alakítanak nyírás és növesztés módszerével; és ez aligha nevezhető természetutánzónak. Sokan gondolják, hogy drótozás nélküli módszerről van szó. Nos, figyeljük meg a természethű bonszáj legkiválóbb példáit. Minden egyes ágat megdrótoztak egy adott helyen. A trükk az, hogy a legvégén az nem látszik. A végeredmény úgy néz ki, mintha a fa magától nőtt volna olyanra. Valójában a fán minden egyes dolgot a művész „csinált”, „alakított”. Az alakítás első fázisában minden bonsait erősen drótoznak, még a lomblevelűeket is; rendszerint minden ágat és ágacskát. Néhány év elteltével ez nem lesz észrevehető. Megjegyezhetné valaki, hogy ez az érett, hagyományos stílusú bonsaiokra éppen úgy igaz. Igen, a kézműves munka ott sem látszik, de az alakja mégis bonsai. Vannak fák, melyeknek még az alakja sem bonsai. Nos, azok a természethű bonsaiok. Senki sem állította, hogy azok csak a Nyugaton léteznek.
Eddig a kézműves részről beszéltünk. A művészeti rész akkor következik, amikor fáknak olyan alakot, formát próbálunk adni, amelyek nem szerepelnek a bonsai-könyvekben, de a természetben előfordulnak. Helyes gyakorlat kihasználni az alapanyagban meglévő egyedi formákat és azokat erősíteni. Nem próbáljuk meg levágni az éleket és egyenetlenségeket, hogy egy ideális bonsai formához jussunk. Pont ellenkezőleg, a furcsaságot, a vadságot erősítjük. Gyakran hangsúlyozzuk azokat a részeket, amelyeket az ortodox bonsainál súlyos hibának tekintenek, de a természetes fák egyedi és hiteles jellemzői. Néhány év múltán a beavatkozás egyáltalán nem lesz észrevehető. A fák úgy néznek ki, mintha sohasem érintették volna emberi kezek, mintha csak megtaláltuk és edénybe ültettük volna őket. Kemény munka erre a szintre eljutni. Tudom, hogy sokan vannak azok, akik azt gondolják, hogy a természetre hagyják a munka elvégzését és hozzájutnak a természethű művészeti alkotáshoz. Ezt sohasem érik el. Mindaz, amit tesznek, csupán alapanyag létrehozása és fenntartása. Valójában komolyan kell azt alakítaniuk. A „természethűség” nem a lusta emberek mentsége, nem gondozatlan kinézetű fákat jelent, nem az út lerövidítése. Sokkal bonyolultabb és több időt vesz igénybe, mint a hagyományos alakítás.
Szóval sokkal több kézművesség és művészet van benne, mint ahogyan az látszik. Egy kicsit úgy van ez, mint amikor apa és fia elmegy a modern művészetek múzeumába és megállnak egy absztrakt festmény előtt. Az apa azt mondja: „Fiam, ezt te is meg tudnád csinálni!” „Nos, gratulálok, akkor a fiának gazdagnak kell lennie.” Elég sokan vannak, akik néznek egy természethű fát és azt mondják: „Ezt én jobban meg tudnám csinálni.” „Gratulálok, akkor önnek világhírűnek kell lennie.” Sokan azzal vádolnak bennünket, hogy nem dolgozunk a fáinkon. Bár néha lehet ebben némi igazság, a művészetben a munka nem látható. Kinek van tehát igaza? A bonsai műértőnek, aki szerint mindez a legjobb esetben bonsai alapanyag, vagy annak, akit még nem befolyásolt bonsai tapasztalat és azt hiszi, hogy a kis fák ilyen formában érkeztek a hegyekből. Szerintem egyiknek sincs igaza. Amennyiben a bonsai egy kézműves termék lenne, jól meghatározott szabályokkal, az elsőnek lenne igaza. A második ragadta meg leginkább a bonsai, mint művészeti forma lényegét, de naiv, ezért nincs abban a helyzetben, hogy megítélje a valós értéket. Tehát az igazság a kettő között van? Nem, én nem így gondolom. A természethű fák azok, amik. Tetszenek, vagy nem. Én azt mondom „fa” és nem „bonsai”. Ez majdnem úgy tűnik, mintha a bonsai szó használata derogáló lenne. Ha valami úgy néz ki, mint egy bonsai, az nem jó, az annyira hasonlít egy vadon élő fára, mint az uszkár hasonlít a farkasra. És mi mindannyian a farkassal vagyunk.
Szóval, hogyan kerülhetünk közelebb mindannak értékeléséhez, amit mi holdkórosak művelünk? Véleményem szerint a bonsai, mint minden más művészet, az absztrakció gyakorlata. A trükkös dolog a bonsaiban az, hogy élő fát használunk alapanyagként a művészethez. Az valahogyan mindig természetes lesz. Létezik a különböző fáknak egy hosszú, egyenes sora, amely a teljesen természethűtől az igen absztraktig vezet. A sor bal szélén található egy abszolút természethű fa, ahogyan az az erdőben előfordul. A jobb szélen pedig egy alapvető bonsai absztrakció. A balszélen lévő úgy néz ki, mint egy vadon nőtt fa, a jobbszélen lévő pedig olyan, mintha műanyagból készült volna, egy fa karikatúrájaként. A bonsai-ízlés fő áramlata azt akarja, hogy a fák meglehetősen közel álljanak a sor jobb széléhez. A legtöbb bonsai valójában nem úgy néz ki, mint egy fa, hanem mint egy bonsai. A természethű bonaiok többsége eléggé balra helyezkedik el ettől, tehát nagyon távol esnek a bonsai-ízlés fő áramlatától. Nos, a fő áramlat napjainkban. Ha megnézzük, mi volt a művészet helyzete Japánban a II. világháború előtt, meglehetősen sok fát találhatunk, melyek hasonlítanak a modern természethű bonsaira. És nagyszámú kínai „penjing” szintén. Mondhatjuk tehát, hogy a természethű bonsai stílus visszamegy a gyökerekhez. Mindez reakció a modern bonsai túlabsztrahálására. Nevezhetjük-e ezt a munkát egyszerűen „retrónak”? Nos, attól függ, mit értünk azon pontosan. Az én válaszom nem, ez nem retró. Ez a fák szemlélésének természetes módja és egyáltalán nem valami régi stílusban való alkotás.
Az a legironikusabb, hogy a „valódi művészetben” az absztrakt festményeket vagy szobrokat a nagyközönség gyakran rosszallja, a bonsai főáramban pedig a nagyon absztrakt és a realisztikus fák kérdőjeleződnek meg erőteljesen. Vagyis pontosan fordított a helyzet. Néhány évvel ezelőtt a bonsai-fundamentalisták még elég erősek voltak, de ma már kevesebben vannak. Néhány helyen már úgy tűnik kisebbségbe is kerültek. Eljön tehát a nap, amikor egy átlag bonsai rajongó a természethű stílust csupán a bonsai művészet gyakorlásának egy módjaként értékeli majd. Valójában mára (2010 nyarán) a világon tízezrek végeznek természethű bonsai alakítást.
Úgy tűnik, hogy a természetutánzók nem mindig könnyítik meg az emberek számára művészetük értékelését. Ez talán azért van, mert támadni szokták őket és idejük legtöbb részét védekezéssel töltik. A bonsai ízlés egy kifejlesztett ízlés, amit az emberek megtanultak. Ez egyáltalán nem egy természetes ízlés, ahogyan azt sokan gondolnák. A döntő többség japán forrásokból tanulta. Vagyis a bonsai ízlés fő áramlata japán ízlés. Az emberek azt akarják látni, amit elvárnak és nem azzal teljesen ellentéteset. Így a többség a természethű bonsait gyengének találja, vagy egyáltalán nem tekinti bonsainak, mert olyan mértékben eltér a várakozástól.
A természethűség nem igazolás a lusta emberek számára, nem ápolatlan kinézetű fákról szól, nem gyorsított eljárás. Azt gondolom, hogy legalább annyi, ha nem több intenzív munkát igényel, mint a hagyományos alakítás. Nem arról szól, hogy visszamegyünk abba az időbe, amikor a fákat nem ápolták annyira, mint napjainkban, amikor a bonsai fák vadnak és nem megszelídítettnek néztek ki. Gyakran hallani, hogy a természetutánzó bonsai stílust „tiltsák be” mert sokakat rábír arra, hogy olyasmit mutassanak be, ami gyengén kivitelezett, vagy egyáltalán nem kidolgozott és azt „művészetnek” nevezik. Nos, valaki szintén betilthatja a hagyományos bonsai stílust, mert sok, a szabályokat szigorúan követő embert vesz rá arra, hogy „sütőforma” szerint alkossanak bonsait, azt gondolva, hogy avantgárd művészek.
A természetutánzó bonsai stílus a bonsai alakításnak csupán egy opciója. Teljesen rendben van, ha valakinek nem tetszik a teljes elképzelés, vagy az itt bemutatott végeredmény. Tiszteletreméltó vélemény azt gondolni, hogy sok példán keresztül nem értük el a célt. De azt jelenti-e ez, hogy rossz volt a cél? Tökéletesen rendben lévő azt mondani, hogy valaki megértette az irányt, de ennek ellenére úgy dönt, hogy a jól ismert hagyományos út mentén folytatja a munkát. Ez csupán egy javaslat arra vonatkozóan, hogy valaki így is szemlélheti a bonsai művészetét. Én nem azt mondom meg, hogy melyik úton kell továbbmenni, hogy valakinek mostantól csak természetutánzó módon kell dolgoznia. Teljesen és radikálisan megváltozni sem szükséges. Mostantól valaki csak egy kicsit természet hűbb módon is alakíthatja a bonsait. A szerint is hozhat döntést, hogy az alapanyag mit mond számára. Sokak várakozásával ellentétben sok, inkább hagyományos és modern fát is alakítok, mert az alapanyag azt súgja nekem, hogy olyan akar lenni.
Egyébként, azt hiszem ez a természetutánzó alakítás az általános stílus egy másik alternatíváját adja, ami a művészetet még érdekesebbé teszi és sokkal több variációs lehetőséget biztosít. Sokkal élvezetesebb lehet, mint ismételten egy hasonmás bonsait megalkotni. Miért nem lehet a bonsai világ toleránsabb? Nos, lehet. Próbáljuk meg mostantól.
1) Amikor felkértek, hogy írjak előszót Will Hiltz "Gnarly Branches, Ancient Trees:
The Life and Works of Dan Robinson - Bonsai Pioneer" (Görcsös ágak, ősi fák: Dan Robinson élete és munkássága – A bonsai úttörője) című könyvéhez, erősen el kellet gondolkodnom azon, hogyan magyarázzam el, mit tett Dan Robinson a bonsai területén, ami nincs túl távol attól, amit magam is művelek. Ez a cikk részben az előszóból átvett anyagot tartalmazza.
A könyv elérhető itt: http://www.elandangardens.com/gnarlybranches/gnarly_branches.html