Walter Pall e os primeiros dias de bonsai na Alemanha

Walter Pall e os primeiros dias de bonsai na Alemanha

Autor: Walter Pall

Colaborador: J.P. Arzivenko

Foi somente no começo da década de oitenta que eu comecei a fazer bonsai, naquela época era muito difícil conseguir informação ou encontrar livros. Eu descobri que existia um cara em Hannover, ele ainda está lá, e também o que é chamado Centro de Bonsai Heidelberg, que depois tornou-se bastante famoso, então encomendei dois ou três livros deles, deste livros eu aprendi tudo.

Então descobri neste livros que aparentemente, nos velhos tempos, os japoneses e os chineses buscavam suas plantas na natureza. Eu fui bastante amador e não tinha nenhuma pista sobre como começar, mas eu sabia onde as árvores estavam, eu morava em Hamburg na época, mas ia constantemente de férias para a Austria com meus pais. Durante as férias eu subi a montanha e trouxe de volta um larix (pinheiro), então fiz isto novamente diversas vezes e depois de um tempo eu tinha uma boa coleção de árvores coletadas.

Então descobri que aquilo não estava de acordo com o que os livros me diziam. Os livros me diziam que a árvore deve ter um bom tronco, com o primeiro ramo saindo do primeiro terço, que a copa deve ser triangular, enquanto que aquelas plantas que eu coletava não ficavam em conformidade com as regras, eu me senti perdido. Então eu tentei fazer com que as plantas ficasse mais ou menos conforme eu imaginava, eu tentei fazer um bonsai a partir daquilo. O que agora eu sei que foi extremamente fútil, você não deve fazer isto, mas eu não sabia. Então eu pensei “Hmm, tenho que ser muito cuidadoso com a seleção do material que eu coleto”, porque a maior parte do material não tinha valor como bonsai, naquela época. Hoje em dia eu sei que é exatamente aquele tipo de material que queremos.

Bom, eu não era o único na Alemanha, mas certamente eu fui um dos pioneiros. Na Suíça, ao mesmo tempo, um homem chamado Pius Notter estava fazendo a mesma coisa paralelamente, mas eu não o conhecia. Então um certo dia eu pensei “finalmente estou criando algo que de alguma forma pareça bonito” e fui até o Centro de Bonsai em Heidelberg, onde fiquei profundamente impressionado com as árvores em exposição, todas árvores importadas do Japão, algumas da China.

Para fim, naquela época, as árvores eram extraordinárias, brilhantes, junto com elas haviam os funcionários e os mestres. Horst Krekeler era um deles, tendo tornado-se um dos nomes famosos mais tarde, então lhe perguntei minhas dúvidas, tais como “o que você faz com este tipo de material coletado?”, das respostas eu tenho que dizer que ele não tinha a menor ideia, nenhum deles sabia. Eles sabiam exatamente o que fazer com o material bem preparado, então, se você recebe um material preparado para ser bonsai e você simplesmente faz o acabamento, você tem um bonsai, eles sabiam isto, este é o modo como se faz bonsai no Japão a partir de plantas preparadas para este fim. Eles não sabiam me responder aquilo que eu estava realmente interessado “o que você faz com material coletado diretamente da natureza e em inconformidade com as regras do bonsai?”, então eu tive que experimentar e descobrir sozinho.

Então tivermos a primeira exibição em Düsseldorf, que foi em 1985 ou logo depois. Eu descobri que minhas plantas eram grandes, as plantas expostas eram menores. Comparadas com as outras, minhas plantas eram muito maiores, muito selvagens, muito mais excitantes para mim, mas descobri já naquela época que algumas pessoas não gostavam delas, porque não estavam obdecendo às regras, não se pareciam com bonsai.

De qualquer forma, chegou um ponto em que eu comecei a ser considerado como um expert, eu entendia sobre a arte de converter estas árvores em algo que parece ser um bonsai, da mesma forma que aprendi como não matar estas árvores, porque no começo sem pista alguma de como proceder, você simplesmente mata uma árvore após a outra, exatamente como eu fiz. Então aprendi como mantê-las vivas, descobri também que jardineiros experientes não sabiam, isto porque a princípio eu pensava “Ah, os jardineiros podem me dar respostas”, mas descobri então que isto não é algo que se aprende nas escolas de jardinagem.

Quando eu estava por desistir eu fui até o “Biolab Course”, que ainda existe, uma empresa química, busquei o químico encarregado que era especialista em adubos e perguntei “como se aduba bonsai?”, então ele me deu um adubo que eles vendem até hoje, mas que não vale nada, é um adubo que não faz as plantas crescerem, porque não tem nitrogênio naquele adubo, isto porque ele pensou que um bonsai não deve crescer, você deve mantê-lo saudável mas sem crescer, enquanto nós sabemos que a verdade é exatamente o contrário disto, você só consegue desenvolver uma árvore se ela crescer, para isto precisamos de muito nitrogênio.

Veja bem, o especialista lider, o melhor químico da empresa, me deu a resposta completamente errada, então eu aprendi do modo difícil que não existem especialistas. Certo dia veio este mestre japonês até Heidelberg e fez uma performance no palco que me impressionou profundamente, principalmente o modo com que ele arrancava a casca da árvore, criando madeira morta.

Agora eu sei, o tipo de planta que ofereceram para ele era tão ruim, tão pobre, era praticamente um graveto, que a única coisa que ele poderia fazer era um dramático jin e shari para mostrar alguma ação. Mas ainda assim, aquilo me impressionou, claro que fui para casa e comecei a destroçar e quebrar as plantas em pedaços, novamente não havia ninguem para me dizer o que fazer. Descobri então que estes japoneses te mostram algo, mas não respondem os questionamentos, mesmo que você faça uma pergunta, talvez você consiga uma resposta, mas não a resposta que buscava, então você tem que descobrir sozinho e este é o método de ensino japonês de qualquer forma, eles nunca te dizem o que fazer, você tem que descobrir por conta própria.

Então um dia eu simplesmente descobri e quando isto aconteceu eu fui considerado o maior especialista, na maior parte ou em toda a Europa. Enquanto isto o “Bonsai Zen” começou, o “Clube de Bonsai da Alemanha” começou, exibições por toda a parte, hoje o bonsai europeu é um dos mais avançados do mundo, mas aconteceu tudo nos últimos trinta anos e eu estava lá estes exatos trinta anos.

Walter Pall and the early days of bonsai in Germany

Walter Pall and the early days of bonsai in Germany

Author: Walter Pall

Collaborator: J.P. Arzivenko

It was in the very early 80’s that I started to do bonsai, and at that time it was very difficult to you get information and find books. I had found out that there is was guy in Hannover, Germany, who still exists, and then there was what is called Bonsai Center Heidelberg, which later on became quite famous. I ordered two or three books from them, and from these books I learned everything.

So I found from these books that apparently in the old days the Japanese and the Chinese would go to the wilderness and collect trees. I grew up in the Austrian mountains, so I said “I know where these trees are” and I was very naive with no clue of anything, but I knew where the trees were. I was living in Hamburg at that time, but my parents lived in Austria, so we went there on vacation all the time. During the vacation I went up to the mountains and brought back a larch, I did this several times, and after a while I had a nice collection of collected trees.

Then I found that these trees didn't fit with what the books told me. The books told me that there must be a nice trunk, up on one third the first branch, and there must be triangular crown. The trees that I had found would not conform to that; so I was clueless, and then I somehow tried to do something which looked like what I had hoped it should look like. I tried to make a bonsai look out of that. Which now I know was futile, one shouldn't do that, but I didn’t know. So I thought “I must be very careful when selecting material”, because most of the material seemed worthless to me at that time. Nowadays this is exactly the material we want.

So I wasn’t the only one in Germany, but I was certainly one of the pioneers of collecting trees. In Switzerland at the same time, in parallel a man called Pius Notter was doing the same but then I didn’t know him. Well, anyway one day I thought “I am creating something which somehow looks nice but I must learn to create a bonsai properly”. So I went to the Bonsai Center Heidelberg in Germany and I was deeply impressed by the trees they show, all Japanese imported trees, some Chinese.To me, at that time, the trees were brilliant, extraordinary.And there were the employees and there were masters. Horst Krekeler was one of them, later on a famous name. And I asked them questions like “what do you do with this collected material?”, and from the answers I must say, I found out that they had just as little clue as I had - they didn’t know. They knew exactly what to do with well prepared material - if the tree is already prepared for becoming a bonsai and you just finish that, then you have a good bonsai. They knew that this is the way bonsai is done in Japan from material, they did not know what I was really interested in “what do you do with collected material which is totally wild, and does not at all conform to the bonsai rules”, I found that I had to experiment myself.

And then we had the first exhibit in Düsseldorf, Germany which was in 1985 or so, and I found that I had much bigger trees compared to the rest - much bigger, much more wild, much more exciting to me, and at that time already I found that some people didn’t like them, because they didn’t conform, they didn’t look like bonsai.

Well anyway, at one point I was considered an expert, I knew about the art of converting these trees into something that looks like a bonsai or even a real tree, and I also had learned how to not kill the trees. In the beginning if you have no clue you kill just about every single tree, and so did I. Then I learned how to keep them alive, and I found that even trained gardeners wouldn’t know. I thought “oh, gardeners can give me the answers”, and then I found this is not what they are learning in gardening education.

And then I thought I had to deal with real experts; I went to the research lab of a really large chemical company. I went to the top chemist, who was an expert in feeding, and I asked him “how do you feed bonsai?”, and the man gave me some feed which they still have, which is worthless, it is a feed which makes trees not grow, there is no nitrogen in there, because he was under the impression that thats really bonsai, you feed them so that they are somehow happy but they don't grow. Now we know exactly the opposite is true - you only can develop a tree if it grows, you need a lot of nitrogen.

You see, the top expert, the chemical expert would give me the totally wrong answer. I found the hard way that there were no experts, and then we had this Japanese master coming into Heidelberg and doing a performance in the stage and he impressed me deeply, the way he pulled out the bark, creating dead wood.

Now I know, the kind of tree they offered to him was so silly, so nothing, it was just a stick. The only thing he could do was a dramatic jin and shari to show some action there. But that deeply impressed me, and of course when I came home I started to rip and break trees apart, again there was nobody to show me what to do. And then I found that these Japanese people show you something, but I didn’t really get my answers to the questions I had. Even if you asked him a question, maybe you get an answer, but was not the answer you wanted, so you have to find out yourself, and this is the way Japanese teach anyway, they will never tell you what to do, you have to find out.

So I found out and one day I was considered a top expert in the major part of Europe - so that is how that happened. And around that the Bonsai Scene started, Bonsai Club Germany and the exhibits with everything, and now its one of the most developed in the world, and its only happened in thirty years, and I went through these thirty years.

Walter Pall e seu começo no Bonsai - Portuguese

Walter Pall e seu começo no Bonsai

Autor: Walter Pall

Colaborador: J.P. Arzivenko

No ano de 1979 eu já sabia o que era um bonsai, genericamente, mas eu

nunca havia visto um bonsai de verdade antes. Então eu li em um jornal da Alemanha sobre um viveiro que possuía bonsai em exibição e para a venda, então eu fui lá já que sempre me interessei sobre coisas relacionadas à jardinagem, uma vez que desde minha tenra infância eu fui um jardineiro. Eu fui lá e fique profundamente impressionado e chocado, com a aparência, a idade, obviamente com a idade e as formas. E eu fiquei chocado com as marcas de arame e algumas coisas me pareceram bem feias. De qualquer forma aquilo me pareceu muito difícil, mesmo que me considerasse um bom jardineiro, eu pensei “isto é simplesmente impossível”.

E também a parte artística que me interessou muito eu também achei difícil. Eu cresci em uma família cheia de artistas, meu avô era pintor, meu pai ator (você nunca diria), meu tio foi um poeta e tínhamos lunáticos e doidos por toda a parte. De qualquer forma eu também sou conhecido como um sujeito artista. Então eu pude ver a arte naquilo e achei que era bastante difícil, mas coisas difíceis e impossíveis sempre me intrigaram, então de alguma forma eu me vi de frente com aquilo, e logo depois eu comprei meu primeiro bonsai, foi como comecei, e de lá para cá foi um vício, não consigo viver sem isso, agora é minha vida.

Fonte: https://www.youtube.com/watch?v=olhnabtf_IY

Walter Pall and his beginnings - English

Walter Pall and his beginnings in bonsai

Author: Walter Pall

Collaborator: J.P. Arzivenko

In 1979 I already knew what bonsai was in general, but I hadn't seen a real bonsai before. So, in a newspaper in Germany I read about a garden center that had some bonsai shown and for sale. So I went there because I was interested in garden things; since my early youth I was a gardner. I went there and was deeply impressed and shocked at the saem time. I was impressed about the appearance, the obvious age and the shapes. And I was shocked about the wire biting in, and by some things I thought pretty ugly and unnnatural. Anyway it seemed so difficult; although I consider myself a good gardener, I thought "this is just impossible".

And then the artistic part which also interested me very much, I also saw as difficult to impossible. I grew up in a family full of artists, my grandfather was a painter, my father was an actor (you would never tell), my uncle was a poet and we had lunatics and insane all over the place. Anyway I am also known as an artist sort of person. So I could see the art in bonsai, and I thought it was very difficult. But difficult and impossible things have always intrigued me, so somehow I was drawn towards this, and very soon later I purchased my first bonsai. Thats it how I started, and from then on it is just an addiction, I cannot live without it, now it is my life.

Source: https://www.youtube.com/watch?v=olhnabtf_IY

The naturalistic oriental hornbeam - in Spanish

See this:

The naturalistic hornbeam - Spanish

Traditon in bonsai -Portuguese

Tradition in bonsai

translated by arzivenko

Eu tenho uma relação ambígua com a tradição do bonsai.

Primeiro, é a findação na qual nós todos construímos. É de onde o bonsai que vemos hoje veio. Para muitos é o bonsai; não existe nenhuma outra maneira de fazer bonsai. Nós devemos à tradição que possamos ver o bonsai como arte espalhada pelo mundo.

Eu acredito que todo entusiasta deva aprender o máximo possível sobre a tradição do bonsai, isto é indispensável. Eu acredito que o que chamamos "bonsai clássico" é para muitos nossa tradição. Tradicionalmente existem formas (normalmente chamado estilos*) que são designadas no estilo clássico. É um estilo que trabalha em direção à uma árvore ideal; uma abstração que apresenta a árvore perfeita. Todo designer de bonsai deve aprender como estilizar árvores nas formas tradicionais, com o espírito clássico.

Para além de estilizar árvores, existem várias outras tradições em bonsai. Existem os vasos, e como envasar, a apresentação em uma tokonoma, com o estande, objetos de acento, o pergaminho e muito mais. No espírito da arte asiática é completamente aceitável e esperado que outros tentem copiar as conhecidas obras primas e todos os aspectos da tradição. Qualquer divergência deste caminho é questionável.

O outro lado da moeda é que esta não é minha tradição. É uma tradição asiática, sobretudo uma tradição japonesa. Enquanto eu tenho o maior respeito por ela, eu me pergunto se o bonsai na minha parte do munto deve seguir rigidamente uma tradição estrangeira, e se deve, se vale a pena eu investir meu tempo. Bom, eu realmente não me importo, simplesmente me recuso a aceitar isto. Eu acredito que a tradição asiática pode ser usada como um grande ponto de partida, então partimos dela. Enquanto os ocidentais tentarem copiar as obras primas japonesas, bonsai não será uma arte universal. Copiar não é considerado arte na tradição ocidental. Um artista deve ser criativo e ir além da cópia. Nós devemos encontrar nossos caminhos, os quais podem se tornar tradicionais, eventualmente. Um ponto de partida poderia ser o questionamento da filosofia do bonsai tradicional; de criar árvores ideais. Eu sei que isto abre a porta para todo tipo de coisas sem sentido e criações atrozes. Também estou ciente que esta noção não ajuda o entusiasta medianos, o qual procura ajuda e afirmação. Mas abre a porta, pelo menos permite que nós criamos arte e não apenas cópias. Devemos, entretanto, sempre manter o maior respeito por nossos mestres.

Walter Pall

Refurbishing a Japanese maple - the "hedge cutting method" HUngarian version

Refurbishing a Japanese maple - the "hedge cutting method"
by Walter Pall
walter-pall.de

Egy japánjuhar felújítása – a „sövénynyírás módszer”

translated by Szőke Mihály

Walter Pall
walter-pall.de 

Az összes bonsairól szóló könyv leírja, hogyan dolgozzunk lombhullató fákkal, hogy a lehető legjobb elágazásokat érjük el. Minden könyv a hajtások visszacsípését javasolja. Ez azt jelenti, hogy az első rügyfakadást követően, az új hajtásokat azonnal visszacsípjük egy, vagy két rügyre, a nem megfelelően növő hajtásokat pedig eltávolítjuk. A meghatározott cél elkerülni a hosszú ízközöket és arra kényszeríteni a fát, hogy a második kihajtáskor láthatóan kisebb rügyeket és leveleket produkáljon. Állítások szerint ezzel a módszerrel sok év múlva finom elágazódásokat lehet elérni.

Az igazat megvallva, a fa borzasztóan legyengül az új hajtások korai eltávolítása miatt. Annak következményeként csak gyenge, „éhező” rügyeket nevel, amelyek valóban kisebb hajtásokká fejlődnek. A második kihajtást követően megint visszacsípik és a fa még inkább legyengül. Meg van az eshetősége, hogy a fa annyira leromlik, hogy el is pusztul.

Megfigyelésem szerint ez egy igencsak megkérdőjelezhető kertészeti gyakorlat. Ez a módszer csak akkor működik, ha egy kész fát akarunk formában tartani bizonyos ideig. Egyébként annyira legyengül, hogy erős hajtásnövekedésre kell ösztönözni, hogy ismét egészséges legyen. A fejlődési fázisban egy fa visszacsípése egyébként értelmetlen.

Hogyan fog növekedni, hogy serkenti a rügyfakadást, ha nincs semmi ereje? Láttam sok olyan fát, amelyek ilyen módon gyengültek le. Hogyan keletkezett ez a félreértés? Nos, néhány évtizeddel ezelőtt, amikor az első bonsaifákat Nyugatra hozták, a beszerzők megkérdezték, hogyan gondozzák azokat a fákat? A választ úgy fogalmazták meg, hogy ne kövessenek el hibát. A kérdést úgy értelmezték, hogy az új tulajdonosok abban az állapotban kívánják megtartani a fát, ahogyan azt beszerezték. A visszacsípést javasolták, mert az hasznos azoknál a fáknál, amelyek „befejezettnek” tekinthetők és kiállításra vagy eladásra készek. Abban az időben senki sem gondolta, hogy a nyugatiak valaha maguk is képesek lesznek bonsait kialakítani.

Az alakítási fázisban a cél egyértelműen a fa fejlesztése. A törzset és az ágakat vastagítani kell, a metszési sebeknek be kell záródni, és a fának annyi új hajtást kell fejleszteni, hogy esélyünk legyen kiválasztani a felhasználható ágakat. A gyökérnyaknak (nebari) szintén jelentős mértékben kell fejlődnie. Ebben a helyzetben az azonnali megjelenés másodlagos a jövőbeni szépséghez viszonyítva. Ez az, amiért a levelek nagyobbak lehetnek és a fa hosszabb ideig csúnyának nézhet ki. A cél elérése érdekében a fának a lehető legtöbb bevitt energiára van szüksége, amit a lehető legtöbb levél fotoszintézisén keresztül lehet nyerni. Ha éppen az energiaforrásokat távolítjuk el túl korán, a fa nem tud fejlődni. A legrosszabb esetben lassú halállal elpusztul.

Nos, előfordul, hogy bonsaiunk többsége még nem „befejezett” fa, hanem valószínűleg a fejlődés korai szakaszában van és tovább akarunk haladni velük. Még a meglehetősen jól kinéző importált fákat is tovább kell fejleszteni. Ezért fontos ismerni a fák sikeres fejlesztésének lépéseit.

Évtizedek óta sikeresen alkalmazok egy módszert, ami teljesen ellentétes a javasolt általános megközelítéssel. Megnézhetik a fotógalériámat, hogy elképzelést nyerjenek arról, hogy működik a módszerem, vagy rongálja a fákat, ahogyan azt sok ember hiszi. Az összes lombhullató fámat – beleértve a legértékesebb, jól ismert példányokat is – évtizedek óta e módszer szerint kezelem. A következő, japán juhar helyreállítását tárgyaló példa érvényes sok lombhullató fajra. Kezdésként a fának a lehető legtöbbet kell nőnie, hogy minél több levele legyen, hogy viszonzásként energiát fejlesszen, aminek eredménye új rügyek és új növekedés lesz. Ha az első tavaszi kihajtást szabadon engedjük fejlődni, a hajtások nagyon hosszúra nőnek. Körülbelül 6 hét múlva megfásodnak. A számtalan levél rengeteg energiát produkál

szénhidrát formájában, ami lefelé áramlik az ágakon keresztül és lerakódik az ágakban, a törzsben és végül a gyökerekben. Ennek az eredménye, hogy az ágak és a törzs vastagszik, a felszíni gyökerek – a nebari – szintén vastagodnak, a gyökerek pedig erőteljesen növekszenek. Ezzel egy időben sok látható és alvó rügy fejlődik. A fa teljes rendszere megerősödik, és jó tartalékokkal rendelkezik bármilyen csapás esetére. A radikális visszametszés ilyen csapást jelent.

Közép európai klímán 6-8 héttel az első kihajtást követően, a mi térségünkben május közepétől június elejéig, a fát nagy ollóval visszametsszük a korábbi körvonalára. Lényegtelen, hogy pontosan hol vágunk vagy, hogy néhány levelet is elmetszünk. Ennek gyakorlatilag úgy kellene történnie, mint részleges levélmetszés, ami fényt és levegőt enged a fa koronájába. A sziluetten belüli minden egyéb növekedés érintetlen marad, de e módszerrel megerősödik. A fát erőteljesen arra serkentjük, hogy ismét rügyeket fejlesszen. Sok alvórügy reagál erre a radikális visszavágásra és kitör, még az idősebb fás részeken is. A fa a radikális visszavágást traumaként érzékeli és túlreagál, mert sok tárolt energiát tud mozgósítani. Láthatóan több rügyet produkál, és több alvórügyet aktivizál, mint egyébként tenné. Pontosan úgy, mint sövénynyírás után. A sövény akkor sűrűsödik, ha rendszeresen nyírjuk. Az új hajtások végén rendkívül hosszú íz közök hajlamosak fejlődni, amelyeket e módszerrel levágunk. Így ez a módszer nem hozza létre a rettegett hosszú íz közöket. Még a legnagyobb levelek is az új hajtások végein nőnek, és azokat is teljes egészében eltávolítjuk.

A második kihajtást aztán szabadon hagyjuk nőni augusztus elejéig, amikor teljes mértékben ismételten visszavágjuk. Közép Európában az augusztus eleje fontos időszak. Minden későbbi metszés után az új hajtások lehet, hogy nem fásodnak meg időben a tél beköszöntéig. A fának általában 6-8 hétre van szüksége október elejéig a hajtások fásodásához. Azt követően már nincs sok növekedés. Nagy problémához vezethet, ha a fát augusztus elejét követően metsszük, mivel a zöld ágak nem élik túl a telet.

Október elejétől a következő év márciusáig ismételten metszhetjük a koronát. A nyugalmi időszakban nem serkentjük a fát arra, hogy ismételten kirügyezzen. Mikor a levelek lehullnak, végre láthatjuk mit produkáltunk a nyári időszakban. A teljes korona sokkal sűrűbbé vált és sok munkánk adódik. Sok ágcsonk keletkezett, amelyeket most kell eltávolítani. Ugyanez a teendő az elhalt ágakkal, ágrészekkel. Rengeteg hajtás van, melyek közül kiválaszthatjuk azokat, amelyekkel tovább dolgozunk, a többit teljesen eltávolíthatjuk. Sokszor az a probléma, hogy túl sok águnk van a választáshoz. A kis ágak többségét egy rügyre visszavágjuk (a szemben álló rügyekkel rendelkező fák esetében, (mint például a juharok) vagy két rügyre a váltakozó rügyállású fáknál (mint a gyertyán). Néhány területen, ahol a koronának fejlődnie kell, kevesebbet távolítunk el. E munka eredményekén a fa meglehetősen szépen fog kinézni. Ennél a pontnál szintén felismerhetjük, mely ágaknak kell megváltoztatni a helyzetét. Azokat hagyományos módon drótozhatjuk, vagy feszítőhuzalok segítségével állítjuk be.

Speciális esetekben a „sövénynyírás” módszere mellett szívóhajtást is használhatunk. Amikor egy ágnak, vagy a törzsnek a többihez képest vastagodásra van szüksége, csupán hagyjunk néhány ágat növekedni a teljes vegetációs időszakban. Egy méteresre, vagy még hosszabbra is nőhetnek. A fa többi részét a fentebb leírtak szerint kezeljük. Ilyen módon a szívóhajtás alatti ágak és a törzs vastagodnak, a gyökérnyak (nebari) erősödik. Ez a módszer különösen hasznos az alsóbb ágak fejlesztésére, amelyek normál esetben a fa csúcsdominanciája miatt nem vastagodnak. A példában szereplő fa ennek pont az ellenkezője – alap domináns. A felsőbb ágai gyengébbek és azokat erősítjük szívóhajtásokkal.

A lombhullató fák jelentősen fejleszthetők, ha ezt a módszert éveken át következetesen alkalmazzuk, ahogyan azt a képeken szereplő juhar szemlélteti. Amikor a fa végül „befejezetté” válik, újra alkalmazhatjuk a visszacsípést, különösen akkor, ha egy kiállításon kerül bemutatásra. Ebben a fázisban néhány éven keresztül bemutatható lesz, ami minden bonsai rajongó célja. De végül a fa hanyatlani fog és erőteljes új növekedéssel újra erősíteni kell.

Módszerem hátránya, hogy a fa évek múlva és csak ritkán mutatható be. Mindig akad valami, ami nem éppen a legjobb: túl sok ág, feszítődrótok, összességében elhanyagolt megjelenés. Az ideiglenes szépség szándékosan feláldozásra kerül a jövőbeni minőségért. De csúcsminőségű fák csak ilyen módon hozhatók létre. Ha ezt nem akarják, ha nincsenek készen árat fizetni a minőségért, akkor együtt kell élniük azzal a ténnyel, hogy fáik nem fejlődnek, és idővel még hanyatlásnak is indulnak. De néha élvezhetik szépségük látványát. Pontosan ez az a tanács, amit japán kertészektől kaptunk évtizedekkel ezelőtt.

1. kép: 2008.05.: A fa ebben az állapotban került a kertembe. Az előző tulajdonos akadama masszában tartotta és azt gondolta, hogy visszacsípéssel automatikusan fejleszteni fogja a fát. A korona túlságosan széles és lapos, a levelek pedig gyengén strukturált ágakat rejtenek. Sok ág elszáradtra nebari sokkal jobb lehetne és a fát túl magasan ültették az edénybe.

2. kép: 2008.05.: A túlságosan összetömörült ültető közeg súlyos károkhoz vezetett a korona felső részében. Sok kislevelű juharváltozat alap domináns, ami azt jelenti, hogy az alsóbb ágak erősödnek, míg a felsők visszamaradnak. Ez teljesen ellentétes más fák többségének fejlődésével. A kép a fa hátoldalát mutatja, bár a nebari jobbnak tűnik, mint az elölnézeti oldalon.

3. kép: 2008. 05.: Az első lépés egy erős visszametszés volt. A fa körvonala egy kicsit kisebb lett az ideálisnál, hogy helyet engedjünk a további növekedésnek. Ha az ideális formára metszenénk, akkor a korona hamarosan túl nagyra nőne és ismételten erősen vissza kellene vágni.

4. kép: 2008-05.: Szívesen megszabadítottam volna a fát az összetömörült akadamától, de ehhez már túl késő volt. Erre ősszel lett volna lehetőség, de a helyzet nem volt annyira kritikus. Minden esetre a nebari erősen kidolgozott. Ez már egy nagy fejlődés. A fát nem jól helyezték el az edényében

5. kép: 2008. 07.: Mivel ez a változat alap domináns, a tetejét erősíteni kell az által, hogy néhány kiválasztott hajtást szabadon engedünk növekedni. A középső törzsnek kellene a legnagyobbnak és legvastagabbnak lenni. Ha ezen nem dolgozunk aktívan, pont az ellenkezője történik. Ezt a törzset szívóhajtások használatával különösen erősíteni kell; különben akár el is pusztulhat.

6. kép: 2009. 01.: Levelek nélkül a lombhullató fákat sokkal jobb értékelni. Most már nyilvánvaló, hogy a középső törzsnek sokkal vastagabbnak és valamivel magasabbnak kellene lennie. Az előző tulajdonos nem ért el túl sokat az éveken át tartó visszacsípésekkel. A fa inkább gyengén fejlettnek néz ki. A Bryan Albright által készített edény túl erőteljesnek tűnik.

7. kép: 2009. 04.: A juhart átültettük egy jobb japán edénybe. Az összetömörült akadama nagy részét eltávolítottuk. A gyökérlabdát erőteljesen csökkentettük, a gyökereket pedig fellazítottuk. Ültető közegnek sokféle anyag alkalmas, ami nem esik szét hideg és nedvesség hatására. Ebben az esetben duzzasztott agyagot használtam 15 % durva tőzeggel keverve. Ez lehetővé teszi az intenzív öntözést és tápozást, anélkül hogy aggódni kellene miatta.

8. kép: 2009. 11: A fejlődés két növekedési időszak alatt meglehetősen előrehaladt. Az ágak jobban elágazódnak, a középső törzs erősebb, a nebari pedig folyamatosan javul. A korona még egy kicsit túl lapos. Most van itt a legfőbb ideje egy aprólékos munkának a koronán.

9. kép: 2009. 11: Nem szabad engedni, hogy a koronában lévő szívó hajtások túlságosan megvastagodjanak, mert csúnya hegek keletkeznek. Ezért kerültek teljes egészében eltávolításra, majd a következő nyáron újranövesztésre. A koronát hegyes, éles ollóval alakítjuk. Az ágakat egy, vagy két rügyre visszavágjuk, azokat, amelyek rossz irányba nőnek teljesen el kell távolítani.

10. kép: 2010. 03: Két évvel a helyreállítás után a fa elég jól néz ki. A japán juharok nagyon elegáns fák, melyek minden évszakban máshogy néznek ki, de mindig nagyszerűek. Ez különösen tavasszal van így. Ennek ellenére a koronát tovább kell fejleszteni – az elégedettség a művészet halála.

11. kép: 2010. 10: A fa ősszel szintén nagyon jól néz ki. Még nincs itt azonban az ideje, hogy kiállítsuk a fát. A törzsek korrigálását tovább kell folytatni. Erős feszítődrótokkal kényszerítettük őket új pozícióban. Előnyös, ha valamennyire túlfeszítjük, mert a fa egy kicsit mindenképpen visszaugrik.

12. kép: 2010. 11: A feszítődrótok eltávolítása és a korona alapos kitisztítása után a fa – első alkalommal – alkalmassá vált kiállításra. Természetesen még mindig vannak problémák. Az elülső törzsön lévő nagy sérülés csúnya, de nincs mit tenni, csupán várni évekig. A középső törzs most már egyértelműen a legmagasabb és a korona nem teljesen lapos és egyes.

13. kép: 2011. 03: Csábító látni ezt a gyönyörű kihajtást, mintegy jelét annak, hogy a fa „befejezett” és mostantól lehet élvezni annak szépségét. De ez hosszú távon kompromisszum lenne. A középső törzsnek erőteljesen tovább kell növekednie, a sebeknek be kell gyógyulniuk és a nebarinak sokat lehet fejlődni. Mindez azonban nem történik magától – sok munkára van szükség.

14. kép: 2011. 04: Itt láthatják, hogy a visszacsípést teljes mértékben kerültük. Hagytuk, hogy a fa teljesen kihajtson. Hat vagy több héttel később az új növekmény meglehetősen hosszú lesz. Most a koronát egy sövénynyíróval gyorsan visszavágjuk. Ez valóban olyan, mint egy sövénynyírás. A pontos vágás nem fontos és még az sem baj, ha a leveleket részlegesen elmetsszük. Csak a hosszú távú siker számít.

15. kép: 2011. 10: A nyár folyamán a fát két alkalommal nyírtuk sövénynyíróval. A kiválasztott szívóhajtások korlátozás nélkül nőhettek. A pillanatnyi szépséget feláldoztuk a hosszú távú minőségért. Néhány további év ehhez hasonlóan telik el. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy átlagos fát csúcsbonsaijjá változtassunk.

16. kép: 2011. 10: Ősszel a fa koronáját a szívóhajtásokkal együtt, sövénynyíróval ismételten visszametsszük. Amíg a levelek az ágakon vannak, nem sok értelme van azt figyelni, hogy hol és mit vágunk. Az néhány hét múlva történik, amikor a fa csupasz lesz. A kép valódi sövénynyírót mutat.

17. kép: 2011. 10: Az eredmény egyáltalán nem tűnik túl rossznak. A fát azonban a téli látvány érdekében terveztük. Amíg a levelek a fán vannak, azt valójában nem láthatjuk. A korona nem más, mint egy nagy levéllabda. Az amatőrök általában azt szeretik, ha a fa nyáron néz ki jól, a professzionálisak a téli megjelenést részesítik előnyben. A kompromisszum nem mindig segít, és végül általában gyengeségekhez vezet.

18. kép: 2011. 11: Négy héttel később a levelek lehullottak. A koronát most már aprólékosan megmetszettük. Ebben az állapotban már csak sejteni lehet, hogy valamikor hol nőttek a szívóhajtások; a sérülések jól gyógyulnak. A csoportban két törzset még mindig jobb pozícióba kell kényszeríteni. Sajnos ez csak csúnya feszítődrótokkal lehetséges.

19. kép: 2012. 04: Ez a látvány a jutalom minden munkáért. A feszítődrótokat csak a fotózás kedvéért távolítottuk el, utána visszakerülnek. Mivel a fa többi része majdnem tökéletes, az elülső törzsön lévő csúnya nagy sérülés nagyon szembeszökő. Bár figyelemre méltóan gyógyult, mivel a juhar sok energiát volt képes beépíteni burjánzó növekedése során. A központi törzs szintén lehetne még erősebb – de ez már siránkozás felsőfokon.

20. kép: 2012. 12: November van és a levelek megint lehullottak. Tisztán látható, hogy néhány ág túl hosszú, és egy pár csúnya ágcsonk megmaradt. A fát most kitisztítottuk egy hegyes, éles ollóval. Néhány év múlva az lesz az érzésünk, hogy Természet anya a legjobb művész és, hogy a legjobb koronát alkotja. Az emberi kéz gyakorlatilag láthatatlanná válik, még akkor is, ha annyit tett.

21. kép: 2012. 12: A fa lassan olyanná alakul, amilyennek lennie kell. A korona kiegyensúlyozottnak tűnik és az egész csoport úgy néz ki, mintha elegánsan magától nőtt volna. Ez talán az a gondolatot kelti a szemlélőben, hogy az ilyesmi egy „el a kezekkel” megközelítés eredménye. Az eddigi fejlődés azonban az ellenkezőjét tanítja: csak sok éven át tartó, erős és nagyon összpontosított beavatkozásokon keresztül lehet ilyen természetes formát fejleszteni.

22. kép: 2013. 02: A fát átültettük egy nagyon hozzáillő edénybe, amit a német Walter Venne készített. A fejlődés eddigi eredményei elég tisztességesek. De ez még messze nem a fejlődés vége. Sok mindennek kell változnia a következő öt növekedési periódusban, a munka az előzőekhez hasonlóan még folytatódik. További öt év elteltével a fa ismét jobb lesz. A hátrány azonban az, hogy a hátralévő idő nagy részében a fa valójában nem lesz bemutatható.