Baked loam as main ingredient for bonsai substrate - Hungarian

Baked loam as main ingredient for bonsai substrate

By Walter Pall

traanslated by Szőke Mihály

Az égetett agyag, mint a bonsai ültető közeg fő alkotórésze

Walter Pall

Próbálom elkerülni a bonsaiföld szó használatát, mert a modern bonsai ültető közegben nincs termőtalaj. Az összes edényben tartott növényhez (bonsai, a legdrágábbak is, terasz és szobanövények, paradicsom, stb.) 70-80 % égetett agyag és 20-30 % darabos tőzeg keverékét használom. Égetett agyag helyett, vagy ahhoz adva használhatunk habkövet (pumice), láva őrleményt, kemény akadamát (nem az olcsó változatot, mert az szétesik és elpusztíthatja a fát). Az égetett agyagot különböző nevek alatt árusítják. Olyan anyagokat keressünk, amelyek teniszpályák anyaga, golfpályák, sportgyepek talajának adalékanyaga, a tűzoltóság által, kifolyt olajok felitatására használt anyagok, az építőiparban hő és hangszigetelésre használt anyagok. Amerikában a „turface” nevű termék kitűnő. Amennyiben választhatunk a gömbölyű és a zúzott részecskékből álló anyagok között mindig a zúzottat válasszuk. Németországban a „Maxit” és a „Fibottherm” nevű termékek megfelelőek. Használjunk 2-4 mm nagyságú részecskéket. Szitáljuk át az anyagot és dobjunk el mindent, ami 2 mm-nél kisebb.

Az ültető edényben ne alakítsunk ki külön drénréteget. Az egész ültető közeg vízelvezető.

A következő tulajdonságokkal rendelkezik:

• olcsó;
• könnyen beszerezhető bármely kertészeti áruházban;
• NEM LEHET TÚLÖNTÖZNI! Igen, annyit locsolhat, amennyit akar, a laikus is megfelelően tud öntözni;
• gyakran és sokat KELL öntözni;
• rendszeresen, 10 naponta – kéthetente, kell trágyázni (bármilyen NORMÁL növényekhez beszerezhető, folyékony, vagy szilárd növénytáp megfelelő, a magas nitrogéntartalmú is);
• szárazon könnyű. Ez azt jelenti, hogy egy személy segítség nélkül is tud nagy fákat mozgatni;
• a termékek többségének a színe nagyon jó. Nincs szükség más takaró talajra.

Ez minden. Ez az én talajtitkom.

1) zsák

2) égetett agyag

3) ültetéshez kész közeg: 80 % égetett agyag és 20 % darabos tőzeg

The Naturalistic Bonsai Style - is it art or is it crap? - Hungarian

The Naturalistic Bonsai Style - is it art or is it crap?
by Walter Pall http://walter-pall.de
see footnote 1)
translated by Szőke Mihály

A természethű bonsai stílus: művészet, vagy silányság?
Walter Pall http://walter-pall.de
Lásd az 1) számú lábjegyzetet

A természethű fák a leg meg nem értettebb bonsaiok, amelyekkel valaha találkoztam. Az átlag bonsai rajongó mindenféle forrásból megtanulta, hogy mi a jó bonsai. Ismeri az összes szabályt, és a bonsait az alapján értékeli, hogy ezeket a szabályokat milyen mértékben alkalmazták. Az ilyen főáramlathoz tartozó hozzáállással a többség számára a természethű bonsai csak alapanyagnak tűnik. Sok esetben ráadásul gyenge alapanyagnak, mivel a fák többsége nem alkalmazkodik az “elfogadott” bonsai alakítási szabályokhoz.

A „természethű” bonszáj néhány éve vita tárgyát képezi bonsaios körökben, különösen az interneten. Bármikor felmerül, a fórumok megelevenednek. A téma polarizáló irányt mutat. Nos, bizonyos tekintetben ez szembeállítás a modern absztrakt bonszájjal, de ez önmagában nem elég ahhoz, hogy ilyen mértékű ellenérzést váltson ki. A viták gyakran személyes inzultusokban végződnek, politikai és vallási vitákra emlékeztetnek. Az egyik ok az, hogy a koncepciót sokan egyszerűen nem értik. A másik ok, hogy valójában összekeverik álvallással. Lehet valaki katolikus, vagy zsidó, de egyszerre mindkettő  nem; lehet valaki jobboldali, vagy baloldali irányultságú, de mindkettő aligha.  Valaki alakíthat természethű bonsai stílusban és hagyományos stílusban is nagyon jól. De a bonsaios tömeg egészében véve ezt még nem érti.

A bonsaios társadalom rosszallja ezt a fejlődést. Másrészt, ha egy személy, akinek egyáltalán nincs bonsai-művészeti tapasztalata, ránéz egy ilyen alkotásra, lenyűgözve érzi magát. Csodálkozik, hogyan található annyi kis fa, amelyek pontosan úgy néznek ki, mint a nagyok a természetben. Kíváncsi, hogyan volt lehetséges beletenni azokat olyan kis tálakba. Nem látja az emberi kéz nyomát, azt hiszi, hogy a fák ilyennek nőnek és csupán begyűjtötték és edénybe ültették őket. Ez pedig nagy elismerés a művésznek. Pontosan ez az, amit el akart érni: kis fák, melyeken nem látszik emberi kéz nyoma. Ez az ő művészete. Kiállításokon gyakran látható, hogy a közönség többre értékeli a természethű fákat, mint a bonsaios társaság.

Mi teszi a természethű stílust olyan különbözővé? Mi történik itt? Miféle stílus ez? Mi a különbség mondjuk az enyhén ívelő stílusok között? A bonsaios körökben használttól eltérően, az általános művészet értékelése szerint a „stílus” szó általános fogalmat jelent, egy átfogó filozófiát, egy átfogó általános módszert a dolgok működéséről, a művészek kedélyállapotát, stb.

Ha elmegyünk egy művészeti múzeumba, rendszerint külön termeket találunk a különböző stílusok számára. Az lehet bármi, „korai amerikai”, „impresszionista”, „holland”, „román”, „barokk”, vagy még több megkülönböztetés. A stílus szó egyetemes gondolatot fejez ki. Ha megszemlélünk bizonyos stílusban készült tárgyakat, számtalan formát találunk. Festményekről beszélve a forma lehet például tájkép, emberek a természetben, emberek szobában, álló hölgy, ülő hölgy, szinte minden, amit el tudunk képzelni. De mindezen formák, legalább is elméletben, megtalálhatók az összes, vagy a legtöbb stílusban. Az ülő hölgy lehetséges korai amerikai, barokk, modern, vagy bármely egyéb stílusban.


Visszatérve a bonszájhoz: stílusok lehetnek: klasszikus japán stílus, ahogyan azt ma Japánban oktatják, klasszikus japán stílus, ahogyan azt nyugaton oktatják, modern bonszáj stílus, romantikus stílus, természethű stílus, irodalmi stílus, és sok egyéb. Szintén lehet Nick Linz, John Naka, Masahiko Kimura stílusa, vagy olasz bonszáj stílus. Mindezen stílusokon belül megtalálhatjuk az ismert formákat: egyenesen felfelé törő, ívesen elhajló, dőlt, vízesés, stb.. A bonsai világban a „stílus” szót nem használják helyesen, ha a művészettörténeti fogalmat vesszük figyelembe. Azt hiszem, ez azért van, mert a bonsai alakítást kezdetben kertészek oktatták, előzetes művészeti gyakorlat nélkül.

Azt gondolom, hogy a művészeti forma jobb megértésének határán tartunk, miközben soha nem tapasztalt sebességgel különböző irányokba ágazik éppen most. Fontos, hogy képesek legyünk intelligens módon megvitatni ezt a jelenséget. Ezért fontos a pontos szóhasználat. És itt próbáljuk megérteni azok munkáját, akik a természethű bonszáj stílust gyakorolják. Túl sokan gondolják azt, hogy amit ők csinálnak az még csak nem is művészet. Sok ember gondolja azt, hogy a bonszáj alakításának csak egyetlen „helyes” módja van – és a naturalisztikusak természetesen nem művelik azt „helyesen”. El kell felejtenünk a meg szokott bonsai világot és sokkal szélesebb látószögből kell azt szemlélnünk. A bonsainak valóban sokfajta megközelítési módja létezik. És igen, ez egy művészeti forma, amit pontosan a stílusok különbözősége mutat.

Szóval, hogyan jöhet elő valaki ezzel a stílussal? Nem maradhatunk meg a megszokott bonszáj stílusunk mellett? Miért változtassunk meg valamit, ami olyan jó? Tudott rólam, hogy támogatója vagyok a természethű stílusnak, de valójában nem én találtam azt ki. Én, mint sokan mások, megfigyeltem, hogy túl sok bonsai néz ki úgy, mint a bonsai és nem úgy, mint a valóságos fák. Azt láttam, hogy az alakítási trend egyre inkább a kifinomultság irányába megy, ami nélkülözi a természetességet. Úgy találtam, hogy túl sok bonsai tűnik mesterségesnek, mintha műanyagból készült volna, nem pedig élő fából. Az emberi kéz nyoma egyértelműen látható rajtuk. Ezzel egyidejűleg sok bonsai hasonlít egymásra, mert mindegyiket egyetlen minta alapján alakították. Ugyanakkor a természetben határtalan számú fanövekedési minta található.

John Naka (John Yoshio Naka, 1914 - 2004. Amerikai kertész és bonsai művész – a fordító) mondott valamit ezzel kapcsolatban: „Ne úgy próbáljuk alakítani a kis fánkat, hogy bonsainak nézzen ki, hanem a bonsaiunkat alakítsuk úgy, hogy kis fára hasonlítson”. Erről van szó. Nem többről, nem kevesebbről. Nos, hogyan tudjuk milyen egy fa a bonsaijal szemben? Elképzelésünkből hagyjuk ki a bonsait és tekintsünk a valóságos fákra. Kerüljük az általánosan megtanult bonsai alakítási sztereotípiákat. Ilyen egyszerű. Géniusznak kell lenni, hogy ezt kitaláljuk? Nos, azt gondolhatnánk, hogy ezt mindenki azonnal megérti. Nem így van. Több a félreértés, mint ahogy azt képzeljük. A fő akadályt kérdezik? Azt hiszem, az a módszer, ahogyan a bonsait oktatták és oktatják. A BONSAI készítést oktatják. A természethű stílus az antitézis, az a FA alakításáról szól, ennek megfelelően csak rossz lehet. Van, aki azt gondolja, hogy udvariatlanok vagyunk John Naka-val. Mondhatja valaki, hogy amit tenni próbálunk, az pontosan megegyezik a mester híres mondásával, így feltehetően John hátán kapaszkodunk fel. A legrendkívülibb megjegyzés, amit hallottam az volt, hogy „a bonsainak semmi köze a valóságos fákhoz. Valóban? Ezt nehéz elhinni. Nos, ha valaki látja, hogy mennyi bonsai készült már, ez a kijelentés ugyan az, mintha azt mondanánk, „az emberekről festett képeknek semmi közük az emberekhez.
Mi a különbség a valóságos fa és a standard bonsai között? A valóságos fa nem képez háromszög alakú lombozatot amennyiben nem fiatal lucfenyő, vörösfenyő, vagy mamutfenyő. Idős korban nem vízszintes a valóságos fák összes ága: a tűlevelűek ágai rendszerint lefelé hajlanak, míg a lombos fáké először felfelé, majd lefelé nőnek. A valódi fák összes ága között nincsenek üres terek, „ahol a madár keresztülrepülhet”. Van némi üres tér, de ide a madár inkább be, mintsem átrepülne. A valódi fák esetében nem mindig a legalsó ág a főág. A valódi fáknak nincs, egyértelműen meghatározott előnézetük, hanem több jó oldaluk van. A valódi fák jó oldalán is ágak találhatók, a csúcstól az aljáig, a fa nem nyitott. A valódi fák ágai nincsenek nagyon pontosan elrendezve. Ezek a főbb különbségek, de van még több is.

A hagyományos bonsai idealizált, absztrakció. A természethű bonsai realisztikus, ami az absztrakt ellentéte. Azonban sohasem teljesen realisztikus. Mindig található benne bizonyos mértékű absztrakció. De sohasem megy el addig, mint némelyik modern bonsai, ami nagyon ápolt, kifinomult, túlságosan „kinyalt” és sokszor irreálisnak tűnik, mintha műanyagból készült volna. Kétségkívül úgy néznek ki, mint amit emberi lény és nem a természet alakított. A természethű bonsai az antitézise e véleményem szerint sok esetben túl messzire menő fejlődésnek. Sok ember azt gondolja, hogy megértette ezt, és hagyja, hogy tálba ültetett fáit a természet alakítsa. Azt hiszik, hogy a természethű formálás arról szól, hogy hagyjuk nőni és alakítsunk rajta itt-ott. Azért nevezik természethűnek, mert NEM természetes. A trükk NEM az, hogy hagyjuk az alapanyagot csaknem úgy, ahogy van és megengedjük, hogy a természet végezze az alakítást. Ez csupán bonsai alapanyag létrehozása lenne. A „természethű” azt jelenti, hogy a végeredmény, a tálba ültetett kész fa egy lenyűgöző, természetes fa benyomását kelti, amit sohasem érintett emberi kéz. Nem számít, hogy ezt a célt hogyan érjük el. Legtöbb esetben a végeredményt mesterséges eszközökkel érjük el és nem a természettel. Nem nézhet ki „művészinek”, „művinek”, „kitaláltnak”, „gyártottnak”, „szerkesztettnek”, „kinyaltnak”. Úgy kell kinéznie, mintha a természet alkotta volna. Ez nem azt jelenti, hogy a természetre hagyjuk a dolgot.
A természetutánzó bonsai esetében nem számít a módszer, csak a végeredmény. A drótozás nélküli nyírás és növesztés a bonsai-készítés régi módszere. Sokan gondolják, hogy ez a természethű bonszáj-alakítás. Nem igazán, de lehetséges. Sövényt alakítanak nyírás és növesztés módszerével; és ez aligha nevezhető természetutánzónak. Sokan gondolják, hogy drótozás nélküli módszerről van szó. Nos, figyeljük meg a természethű bonszáj legkiválóbb példáit. Minden egyes ágat megdrótoztak egy adott helyen. A trükk az, hogy a legvégén az nem látszik. A végeredmény úgy néz ki, mintha a fa magától nőtt volna olyanra. Valójában a fán minden egyes dolgot a művész „csinált”, „alakított”. Az alakítás első fázisában minden bonsait erősen drótoznak, még a lomblevelűeket is; rendszerint minden ágat és ágacskát. Néhány év elteltével ez nem lesz észrevehető. Megjegyezhetné valaki, hogy ez az érett, hagyományos stílusú bonsaiokra éppen úgy igaz. Igen, a kézműves munka ott sem látszik, de az alakja mégis bonsai. Vannak fák, melyeknek még az alakja sem bonsai. Nos, azok a természethű bonsaiok. Senki sem állította, hogy azok csak a Nyugaton léteznek.

Eddig a kézműves részről beszéltünk. A művészeti rész akkor következik, amikor fáknak olyan alakot, formát próbálunk adni, amelyek nem szerepelnek a bonsai-könyvekben, de a természetben előfordulnak. Helyes gyakorlat kihasználni az alapanyagban meglévő egyedi formákat és azokat erősíteni. Nem próbáljuk meg levágni az éleket és egyenetlenségeket, hogy egy ideális bonsai formához jussunk. Pont ellenkezőleg, a furcsaságot, a vadságot erősítjük. Gyakran hangsúlyozzuk azokat a részeket, amelyeket az ortodox bonsainál súlyos hibának tekintenek, de a természetes fák egyedi és hiteles jellemzői. Néhány év múltán a beavatkozás egyáltalán nem lesz észrevehető. A fák úgy néznek ki, mintha sohasem érintették volna emberi kezek, mintha csak megtaláltuk és edénybe ültettük volna őket. Kemény munka erre a szintre eljutni. Tudom, hogy sokan vannak azok, akik azt gondolják, hogy a természetre hagyják a munka elvégzését és hozzájutnak a természethű művészeti alkotáshoz. Ezt sohasem érik el. Mindaz, amit tesznek, csupán alapanyag létrehozása és fenntartása. Valójában komolyan kell azt alakítaniuk. A „természethűség” nem a lusta emberek mentsége, nem gondozatlan kinézetű fákat jelent, nem az út lerövidítése. Sokkal bonyolultabb és több időt vesz igénybe, mint a hagyományos alakítás.

Szóval sokkal több kézművesség és művészet van benne, mint ahogyan az látszik. Egy kicsit úgy van ez, mint amikor apa és fia elmegy a modern művészetek múzeumába és megállnak egy absztrakt festmény előtt. Az apa azt mondja: „Fiam, ezt te is meg tudnád csinálni!” „Nos, gratulálok, akkor a fiának gazdagnak kell lennie.” Elég sokan vannak, akik néznek egy természethű fát és azt mondják: „Ezt én jobban meg tudnám csinálni.” „Gratulálok, akkor önnek világhírűnek kell lennie.” Sokan azzal vádolnak bennünket, hogy nem dolgozunk a fáinkon. Bár néha lehet ebben némi igazság, a művészetben a munka nem látható. Kinek van tehát igaza? A bonsai műértőnek, aki szerint mindez a legjobb esetben bonsai alapanyag, vagy annak, akit még nem befolyásolt bonsai tapasztalat és azt hiszi, hogy a kis fák ilyen formában érkeztek a hegyekből. Szerintem egyiknek sincs igaza. Amennyiben a bonsai egy kézműves termék lenne, jól meghatározott szabályokkal, az elsőnek lenne igaza. A második ragadta meg leginkább a bonsai, mint művészeti forma lényegét, de naiv, ezért nincs abban a helyzetben, hogy megítélje a valós értéket. Tehát az igazság a kettő között van? Nem, én nem így gondolom. A természethű fák azok, amik. Tetszenek, vagy nem. Én azt mondom „fa” és nem „bonsai”. Ez majdnem úgy tűnik, mintha a bonsai szó használata derogáló lenne. Ha valami úgy néz ki, mint egy bonsai, az nem jó, az annyira hasonlít egy vadon élő fára, mint az uszkár hasonlít a farkasra. És mi mindannyian a farkassal vagyunk.

Szóval, hogyan kerülhetünk közelebb mindannak értékeléséhez, amit mi holdkórosak művelünk? Véleményem szerint a bonsai, mint minden más művészet, az absztrakció gyakorlata. A trükkös dolog a bonsaiban az, hogy élő fát használunk alapanyagként a művészethez. Az valahogyan mindig természetes lesz. Létezik a különböző fáknak egy hosszú, egyenes sora, amely a teljesen természethűtől az igen absztraktig vezet. A sor bal szélén található egy abszolút természethű fa, ahogyan az az erdőben  előfordul. A jobb szélen pedig egy alapvető bonsai absztrakció. A balszélen lévő úgy néz ki, mint egy vadon nőtt fa, a jobbszélen lévő pedig olyan, mintha műanyagból készült volna, egy fa karikatúrájaként. A bonsai-ízlés fő áramlata azt akarja, hogy a fák meglehetősen közel álljanak a sor jobb széléhez. A legtöbb bonsai valójában nem úgy néz ki, mint egy fa, hanem mint egy bonsai. A természethű bonaiok többsége eléggé balra helyezkedik el ettől, tehát nagyon távol esnek a bonsai-ízlés fő áramlatától. Nos, a fő áramlat napjainkban. Ha megnézzük, mi volt a művészet helyzete Japánban a II. világháború előtt, meglehetősen sok fát találhatunk, melyek hasonlítanak a modern természethű bonsaira. És nagyszámú kínai „penjing” szintén. Mondhatjuk tehát, hogy a természethű bonsai stílus visszamegy a gyökerekhez. Mindez reakció a modern bonsai túlabsztrahálására. Nevezhetjük-e ezt a munkát egyszerűen „retrónak”? Nos, attól függ, mit értünk azon pontosan. Az én válaszom nem, ez nem retró. Ez a fák szemlélésének természetes módja és egyáltalán nem valami régi stílusban való alkotás.

Az a legironikusabb, hogy a „valódi művészetben” az absztrakt festményeket vagy szobrokat a nagyközönség gyakran rosszallja, a bonsai főáramban pedig a nagyon absztrakt és a realisztikus fák kérdőjeleződnek meg erőteljesen. Vagyis pontosan fordított a helyzet. Néhány évvel ezelőtt a bonsai-fundamentalisták még elég erősek voltak, de ma már kevesebben vannak. Néhány helyen már úgy tűnik kisebbségbe is kerültek. Eljön tehát a nap, amikor egy átlag bonsai rajongó a természethű stílust csupán a bonsai művészet gyakorlásának egy módjaként értékeli majd. Valójában mára (2010 nyarán) a világon tízezrek végeznek természethű bonsai alakítást.

Úgy tűnik, hogy a természetutánzók nem mindig könnyítik meg az emberek számára művészetük értékelését. Ez talán azért van, mert támadni szokták őket és idejük legtöbb részét védekezéssel töltik. A bonsai ízlés egy kifejlesztett ízlés, amit az emberek megtanultak. Ez egyáltalán nem egy természetes ízlés, ahogyan azt sokan gondolnák. A döntő többség japán forrásokból tanulta. Vagyis a bonsai ízlés fő áramlata japán ízlés. Az emberek azt akarják látni, amit elvárnak és nem azzal teljesen ellentéteset. Így a többség a természethű bonsait gyengének találja, vagy egyáltalán nem tekinti bonsainak, mert olyan mértékben eltér a várakozástól.

A természethűség nem igazolás a lusta emberek számára, nem ápolatlan kinézetű fákról szól, nem gyorsított eljárás. Azt gondolom, hogy legalább annyi, ha nem több intenzív munkát igényel, mint a hagyományos alakítás. Nem arról szól, hogy visszamegyünk abba az időbe, amikor a fákat nem ápolták annyira, mint napjainkban, amikor a bonsai fák vadnak és nem megszelídítettnek néztek ki. Gyakran hallani, hogy a természetutánzó bonsai stílust „tiltsák be” mert sokakat rábír arra, hogy olyasmit mutassanak be, ami gyengén kivitelezett, vagy egyáltalán nem kidolgozott és azt „művészetnek” nevezik. Nos, valaki szintén betilthatja a hagyományos bonsai stílust, mert sok, a szabályokat szigorúan követő embert vesz rá arra, hogy „sütőforma” szerint alkossanak bonsait, azt gondolva, hogy avantgárd művészek.

A természetutánzó bonsai stílus a bonsai alakításnak csupán egy opciója. Teljesen rendben van, ha valakinek nem tetszik a teljes elképzelés, vagy az itt bemutatott végeredmény. Tiszteletreméltó vélemény azt gondolni, hogy sok példán keresztül nem értük el a célt. De azt jelenti-e ez, hogy rossz volt a cél? Tökéletesen rendben lévő azt mondani, hogy valaki megértette az irányt, de ennek ellenére úgy dönt, hogy a jól ismert hagyományos út mentén folytatja a munkát. Ez csupán egy javaslat arra vonatkozóan, hogy valaki így is szemlélheti a bonsai művészetét. Én nem azt mondom meg, hogy melyik úton kell továbbmenni, hogy valakinek mostantól csak természetutánzó módon kell dolgoznia. Teljesen és radikálisan megváltozni sem szükséges. Mostantól valaki csak egy kicsit természet hűbb módon is alakíthatja a bonsait. A szerint is hozhat döntést, hogy az alapanyag mit mond számára. Sokak várakozásával ellentétben sok, inkább hagyományos és modern fát is alakítok, mert az alapanyag azt súgja nekem, hogy olyan akar lenni.

Egyébként, azt hiszem ez a természetutánzó alakítás az általános stílus egy másik alternatíváját adja, ami a művészetet még érdekesebbé teszi és sokkal több variációs lehetőséget biztosít. Sokkal élvezetesebb lehet, mint ismételten egy hasonmás bonsait megalkotni. Miért nem lehet a bonsai világ toleránsabb? Nos, lehet. Próbáljuk meg mostantól.



1) Amikor felkértek, hogy írjak előszót Will Hiltz "Gnarly Branches, Ancient Trees:
The Life and Works of Dan Robinson - Bonsai Pioneer" (Görcsös ágak, ősi fák: Dan Robinson élete és munkássága – A bonsai úttörője) című könyvéhez, erősen el kellet gondolkodnom azon, hogyan magyarázzam el, mit tett Dan Robinson a bonsai területén, ami nincs túl távol attól, amit magam is művelek. Ez a cikk részben az előszóból átvett anyagot tartalmazza.
A könyv elérhető itt: http://www.elandangardens.com/gnarlybranches/gnarly_branches.html

Interview - Hungarian

translated by Szoke Mihaly

Interview
Interview with Wagner Ribeiro form Brazil

Interjú

Interjú Wagner Riberio brazil újságíróval

Kérdések:

1 – Mik azok az esztétikai elemek, amelyek a művészet részévé teszik a bonsait, melyektől az nem csupán egy tálba ültetett fa?

Egy tálba ültetett fa nem más, mint egy tálba ültetett fa. Akkor válik bosaijá, ha szól a lelkedhez. Ez nem történik meg csupán az által, hogy követjük a „szabályokat”, melyek csak a formáról szólnak. A forma egymagában csak a keretet jelenti és nem a befejezést. A befejezés egy tálban lévő fa, mely erős hatást gyakorol a nézőre. Ez a néző iskolázottságától, tapasztalatától és elvárásától függ.

2 – Miért lehet a bonsait művészetnek minősíteni? Ön szerint mi a művészet?

A bonsait nagyjából az egész világon mesterségként kezelik. Különösen igaz ez Japánra, ahol a bonsait elsöprő számban kereskedelmi célból készítik. Egy kicsit ironikus, hogy Nyugaton sokkal több ember foglalkozik művészetként a bonsaijal. Van, aki művészetnek tudja minősíteni a bonsait, van, akinek nem kell ezt tennie. Sok bonsai megszólítja az embert és azok valószínűleg művészi alkotások. Minden művészet illúziót kelt. Amennyiben ezt az illúziót helyesen érik el és jobb, mint a valóság, akkor művészetnek lehet azt nevezni. Nagyon nehéz, talán lehetetlen meghatározni, hogy mi a művészet, de könnyű felismerni, amikor látjuk, ha van hozzá gyakorlott szemünk.

3 - Az interneten keresztül figyelemmel kísértem Masashi Hirao pályafutását, főként a japán kultúra követeként a bonsai bemutatása érdekében a világban tett utazásait. Vannak olyan elképzelései, hogy kiegészíti a bonsait olyan művészeti formákkal, mint a zene, a szobrászat, a festészet, stb. Walter, gondolja ön, hogy a bonsai kiegészíthető és párbeszéd alakítható ki közte és más művészeti formák között? Ha igen, hogyan lehetne azt megtenni?

A bonsai nyilvánvalóan kiegészíthető más művészeti formákkal. De ez nem nagy meglepetés. Ha valakinek lehet festménygalériája jó zenével, akkor lehetne bonsai kiállítás is zenei aláfestéssel. Vagy festmény, szobor és bonsai együtt. Ez azonban nem teszi rögtön művészeti formává a bonsait. A bonsai gyakran csak dekorációként látható. Művészet-e a dekoráció? Gyakran meghökkent és szórakoztat, ha látok egy bonsait ábrázoló rajzot, vagy festményt az interneten és az emberek úgy beszélnek róla, mint művészetről. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy bonsait ábrázoló festmény művészet, vagy legalábbis az lehet. Nos, a bonsai önmagában miért nem művészet? Roy Lichtenstein egyszer megfestett egy bonsait. Ahogy hallom, mostanában kelt el mintegy 14 millió dollárért. A festményen látható bonsai pocsék. Kíváncsi vagyok, vajon szándékosan készült-e ilyenre? Minden esetre gondolkodásra késztet bennünket.

4 – Ön számos országban tett utazást és megismerte különböző nemzetek bonsaiait. Gondolja-e, hogy a népek kulturális jellemvonása hatást gyakorol a bonsai alakítási formára?

Hat kontinensen mintegy 50 országot látogattam meg és nagy érdeklődéssel figyeltem, hogy a különböző kultúrákban hogyan foglakoznak a bonsaijal és miként látják azt. Egyértelmű, hogy a helyi kultúra határozza meg, hogy az emberek miként alakítják a bonsait. Sokan próbálnak meg japán bonsait létrehozni bárhol élnek is, és véleményem szerint félreértik a művészetet. A bonsai annak a visszatükröződése, ahogyan a valóságos fákat látjuk a saját környezetünkben. Némely kultúrák a kreativitást hangsúlyozzák, mások a szigorú szabályok követését erőltetik. Ez megmutatkozik a bonsaiban is, amit megalkotnak.

5 – Az ön véleménye szerint hol történnek a legnagyobb újítások és miért ott?

Mostanra a legnagyobb újításokat egyértelműen a világ nyugati felében vitték véghez. A japán kultúra nem kedvez az újítóknak, az nagyon jó a fundamentalistáknak. Körükben a legjobb művész az, aki a legjobban tud másolni. Nyugaton ezt mesterségnek neveznék és széles körben az eredetiség alárendelésének tekintik. Japánban azt a személyt, a ki a bonsaiban újítani akar bajkeverőnek tartják és nem is újítanak. Nyugaton a művész a szó legjobb értelmében rebellis. Egy művésznek újítania kell, különben nem is művész.

6 – A természethű stílus olyan bonsai létrehozását célozza meg, ami elhiteti az emberekkel, hogy abban a formában találtatott a természetben. Ebben az értelemben a művész a természetet kísérli meg újraalkotni, és nem saját magát juttatja kifejezésre, igaz? A bonsai területén léteznek módszerek a művész számára az érzések kifejezésére? Vagy a természet újraalkotásának aktusában fejezi ki önmagát?

Azért nevezik „természethűnek”, mert nem természetes, egyébként „természetes stílusnak” hívnák. Szupertermészetes, jobb, mint a természet, a természet lényege, realista módon kifejezve. Minden jó bonsai megpróbálja a természet esszenciáját adni. A természethű stílus realista módon teszi ezt. A természethű stílust impresszionistaként lehet leírni, míg a hagyományos, különösen a modern stílus expresszionista. A modern stílusban nincs kísérlet olyasvalami létrehozására, ami olyan, mint egy valódi fa, inkább a művész belső látása alapján egy szobor készül, ami bizonytalanul olyasvalamire emlékeztet bennünket, mintha egy másik bolygón lévő fa lenne. A természethű fa inkább a valós világunkban lévő fát juttatja eszünkbe. Amikor valaki egy természethű fa előtt áll a természet nagyságát csodálja, egy modern fa előtt állva pedig a művész nagyságát. Amikor egy tradicionális fa előtt állunk, a zen-buddhizmus nagyságát csodáljuk. Ha valaki egy „nyugati hagyományos” stílusban alakított fa előtt áll azokat a nagyszerű eredményeket csodálja, amelyeket az alakító a szabályok betartásával elért. Figyelje meg, hogy a fa szót használom a bonsai helyett.

7 – Lehetséges, hogy a bonsai művész urbánus változatot fejez ki a természetes helyett? Hogyan?

Igen, lehetséges. A művészettel mindent ki lehet fejezni. A bonsai területén sokkal több dolgot lehet tenni, mint ami a tankönyvben van. A végén azonban valakinek kell, hogy tetsszen; gyakran csak önmagunknak. Ez rendben lévő, ha művészetről van szó. Amennyiben el akarjuk adni, vagy díjat akarunk nyerni, jobb olyat alkotni, ami megfelel a vásárlók, vagy a bírálók ízlésének. Létre lehet hozni például olyan bonsait, ami egy nagyvárosban lévő, az ember, vagy a városi környezet által megcsonkított fára emlékeztet.

8 – Ön 2008-ban járt Brazíliában. Olvastam egy interjút, amelyben azt mondta, nem hiszi, hogy hagyományos stílusú bonsait találna Brazíliában és azt gondolta, hogy a bonsai alakítás forradalmi módszerét alkalmazzuk. Elmagyarázná ezt bővebben? Ezt pozitív, vagy negatív dolognak gondolja?

Sok ember van Brazíliában, aki „hagyományos stílusban alakít bonsait. Olyasvalamit próbálnak létrehozni, ami nagyban hasonlít a japán bonsaira. Azt gondolom, mindez rendben lévő, ha valaki a tanuló fázisban van. De előbb vagy utóbb ennek véget kell érnie. Aztán szerintem el kell kezdeni olyan bonsait alkotni, ami a természetben megtalálható saját fáikra emlékeztet. Előfordul, hogy a tipikus, standard „bonsai forma” egy ideális fenyő, olyan fa, amit a hideg éghajlat és a rengeteg hó formált. Nézeteim szerint az a legironikusabb, hogy egy trópusi országban, mint Brazília, sok ember próbálja ezt utánozni. Brazíliában egészében véve nincsenek tűlevelű fák és nincs hó. Nos, miért alakítják a bonsaiokat a tűlevelűekre jellemző stílusban? Japánban még a lombos fákat is a tűlevelűekhez hasonló módon alakítják, mint amelyeket a hó súlya formált. A trópusi bonsaira a legjobb példák Tajvanon és Indonéziában találhatók. Nem gondolom, hogy Brazília már forradalmi úton jár. Az országban sok hideg éghajlati bonsai másolat található. Ugyanakkor látok egy feljövő új generációt, amely radikálisan távolodik ettől az ösvénytől. Ez igaz az egész világra.

9 – Gondolja, hogy létezik egy olyan tendencia, hogy a bonsai művészek fokozatosan feladják a hagyományos stílust és folyamatosan újra feltalálják az alakítási eljárást?

Persze, és ez azért van, mert a bonsai művészeti formának tekinthető, nem mesterség csupán. A művészettörténet többnyire az új és a hagyományos alkotások harcából áll. Mihelyst az új alkotás általánossá válik, az lesz a hagyományos, az addig hagyományos pedig régimódivá lesz. Az új nem jobb, csupán új. Az emberi természet előbb, vagy utóbb változást akar.

10 – Szeretne hozzátenni valamit ehhez az interjúhoz, ami különösen fontos a brazil olvasó számára?

Tanuljanak meg hagyományos formákkal dolgozni, majd felejtsék el azokat. Amikor már uralják a formát, próbáljanak lelket adni a fának. Ne próbálják olyanná alakítani kis fáikat, mint egy bonsai, hanem alakítsák úgy a bonsait, hogy egy fára hasonlítson – ahogyan azt John Naka mondta. Tanulmányozzák a brazil fákat, dolgozzanak saját őshonos alapanyaggal és alakítsanak olyan bonsait, ami visszatükrözi a brazil természetet. Ne azt keressék és próbálják meg utánozni, amit a mesterek alkottak. Azt figyeljék, hogy mit kutattak a mesterek, amikor alkottak és találják meg saját útjukat.

Sealing wounds on trees - Hungarian

Sealing wounds on trees

By Walter Pall

Sebek lezárása a fákon

Walter Pall

translation by  Szoke Mihaly

Ezt a cikket 2009 januárjában írtam a Bonsai Nut-on (a legnépszerűbb bonsai fórum az USA-ban – http.//bonsainut.com/ - a fordító).

Válasz volt valakinek, aki azt mondta magáról, hogy hivatásos kertész Amerikában és sohasem hallott Shigo-ról, és aki ragaszkodik ahhoz, hogy a tudomány mai állása szerint a fákon minden sebet le kell zárni.

Valaki azt gondolhatná, hogy a sebkezelés kérdése olyan valami, ami egy életen át fák metszésével foglalkozó szakemberek, vagy a mezőgazdaság alapját képező kutatásokat végző tudósok meghallgatásán keretül megválaszolható. Mint láthatjuk, ez nem ilyen egyszerű. E körül harcok folynak kertészeti klubokban, valamint újságok helyi rovatában, amikor fákat metszenek egy parkban. Bonsaios körökben ez felér egy vallásháborúval. Hogyan lehetséges az, hogy valami, aminek a nyilvánvaló egyszerűsége miatt nélkülöznie kellene minden kétséget, ilyen ingerültséget kelt.

Szerintem a fő ok az, hogy az embereknek általában nincs, vagy alig van fogalmuk egy növény működéséről, de rendelkeznek általános fogalommal az emberi test működésével kapcsolatban. Tudják, hogy ha egy embernek kezeletlen sérülése van, az nem túl egészséges. Tudják, hogy el kell kerülni a belső bomlást, amennyiben emlősről van szó. Ha KK annyira utál engem, hogy felvágja a hasam és bármiféle kezelés nélkül magamra hagy, az minden lehet, csak egészséges nem. Ha azt mondanám neki, hogy bármilyen kezelés káros lenne, és hagyja úgy, ahogy van, bolondnak vagy műveletlennek tartana és igaza is lenne. „Ugyanennek igaznak kell lennie a fákra is” – a Föld pedig lapos. A fa sebkezelők használata ezen a súlyos félreértésen alapul. Aztán jött Dr. Shigo és forradalmasította a kertészet világát. Kutatása felfedezett valamit, amit codit-nak neveznek (CODIT= Compartmentalization of Decay in Trees – fák korhadás elleni védekező mechanizmusának modellje – a fordító). Dióhéjban arról szól, hogy a fák kémiai és fizikai határokkal rendelkező védekező zónákat alkotnak. Ezek a törzs közepén kezdődnek és kifelé haladva számos található a gyűrűkben. Amennyiben a középső rész egyszer korhadni kezd, a korhadás nem hatol be könnyen a következő zónába. Ez végül bekövetkezik, de a fa kívülről tovább növekszik, és új zónákat képez. Még ha az összes belső rész el is korhad, mindig lesz egy külső, melyen keresztül az élő gyökér fenntartja a növekedést. Ez a folyamat olyan lassú, hogy a fa túlnövi a korhadást és több száz, sőt ezer évig is életben marad. A természetben majdnem minden nagyon idős lombhullató fa korhad belülről, de a zónaképzésnek köszönhetően nem pusztul el. Dr. Shigo megállapította, hogy azok, akik többé-kevésbé szakszerűen „segítenek” a fán, két hibát követnek el:
1) Közvetlenül a törzsnél vágnak le ágakat, ezzel nagy nyílt sérüléseket okoznak néhány zónában. Így azt a veszélyt okozzák, hogy az egyébként egészséges cellákat elárasztják mindenféle kórokozók, főleg gombák és végső fokon korhadni kezdenek.

2) A hagyományosan alkalmazott sebkezelők a fa belső részének korhadását hivatottak megakadályozni. Dr. Shigo úgy találta, hogy ennek pontosan az ellenkezője a következmény. Először is, kint a természetben nincs mód arra, hogy megakadályozzuk különféle gombák és baktériumok friss sérülésbe jutását. Amennyiben valamely ártatlan tájépítő azt gondolja, hogy azt képes megakadályozni, egyszerűen nem tud eleget. Ha lezárjuk a sebet, ideális környezetet teremtünk a kórokozóknak. Melegre és nedvességre van szükségük, amit sokkal inkább megkapnak a seb lezárásával, mint a nélkül. Dr. Shigo forradalmasította a kertészetet, megállapítva, hogy a sebkezelők feleslegesek, és még veszélyesek is lehetnek.

Dr. Shigot felfedezéséért örökérvényű határkőnek tekintik a kertészettudományban. Az a kertészhallgató, aki nem hallott róla, műveletlen. Az a személy, aki azt hiszi, hogy csupán józanésszel felveheti a harcot a világ legtehetségesebbjeinek évtizedes tudományos tanulmányaival, az bolond műveletlen. Az a tájépítész, aki megjátssza, hogy nem hallott Dr. Shigoról, legjobb esetben egy egyszerű személy, vagy sarlatán.

A világ azonban nem változott túl sokat. Dr. Shigo követése most már a kertészeti gyakorlat fő áramvonalába tartozik, de sokan még mindig nem fogadják el. Nos, tény, hogy van, aki azért veti el, mert eredményei csak évek múlva mutatkoznak, aztán pedig vannak, akik pénzt tudnak keresni Dr. Shigo mellőzésével. Hogyan? Nos, vágj le nagy ágakat egy parkban, ne kezeld semmivel és meglátod, az emberek neked ugranak. Ők „tudják”, hogy valami rosszat tettél. Emberek arra kérnek, hogy kezeld le fáikat a kertben, te pedig nagy nyílt sebeket hagysz. Azt fogják gondolni rólad, hogy nem tudod, mit cselekszel. Sok sarlatán van, akik azért tesznek sebzárókat nagy sérülésekre, hogy pénzt keressenek vele, az embereket pedig arra kényszerítik, hogy fogják be a szájukat. Ezek a sarlatánok tudják, hogy valójában nem kellene ezt tenniük, de ez jó számukra és nem annyira rossz a fáknak sem; legalábbis nem azonnal. Aztán vannak, akik nem nyűglődnek az alapfokú kertészeti oktatást követő tanulmányok folytatásával. Oly módon végzik munkájukat, ahogyan azt harminc évvel ezelőtt tettük. A probléma az, hogy a közönség inkább rájuk hallgat, mint a tudományra.

Mi köze mindennek a bonsaihoz?
Nos, mi folyamatosan nagy sebeket ejtünk a fákon. Nem alkalmazhatók Dr. Shigo felfedezései? Az én felfogásom az, hogy igen.

Ennyit a tudományról. Most térjünk, rá a gyakorlatra. Mit teszek én több évtizedes tanulmányok után?

Tisztában vagyok azzal, hogy veszélyeztetem a cellákat, ha bonsai-norma szerint ejtek vágásokat, ami azt jelenti, hogy közel a törzshöz, sőt konkáv ollóval, ami még rosszabb, ahogy arra Bill V. rámutatott. Mégis ezt választom, mert nem pusztítja el a fát. Korhadást okoz, de NEM PUSZTÍTJA EL a fát. A fák teljesen üregesek lehetnek, de mégis nagyon teli vannak élettel. A természetben a fák az egyensúly elvesztése miatt lehetnek veszélyben. A bonsainál ez nem ügy. Amikor nagy vágásokat ejtek, általában arra törekszem, hogy a vágási felület, a bonsainál javasolttal ellentétben, ne legyen szabályos. Kallusz képződik és túl nagy vágási felületek esetén mindig lyuk marad. Kisebb sebek után mindig lesz forradás. Biztosítani akarom, hogy az üreg, vagy a forradás természetesnek hasson, tehát sohase legyen kör alakú, mint amit bütyökvágóval okoztak. Szándékosan durva bemetszéseket végzek a seb széleinél.

Ami a sebzárót illeti, hatalmas különbség van a tűlevelűek és lombhullatók között. A tűlevelűek általában nem korhadnak könnyen, mert már rendelkeznek a legjobb védőszerrel, ami nem más, mint a gyanta. A lombos fák könnyebben korhadnak, és tudom, hogy az üregek még inkább, ha „védjük”. Nos, sokak meglepetésére, én általában azt akarom, hogy az üregeim korhadjanak. Normál esetben nagy, természetesnek kinéző üregeket akarok a bonsaiaimban. Így jól tudnék sebzárót használni, hogy korhasszam az üregeket. De, mivel tudom, hogy a sebzáró felesleges, egyáltalán nem használom. ÁLTALÁBAN.

Használok sebkezelőt néhány vágási felületen, ahol látom a gyors kiszáradás veszélyét. Ez kényes juharokon olykor előfordul. Néha, véletlenül letörök ágacskákat és feltételezem, hogy van esély az összeforradásra. Akkor teszek egy kevés sebzárót a sérülésre, hogy megakadályozzam a dehidratációt. Olyan sebkezelőt alkalmazok, ami néhány hónap után magától eltűnik, nem túl drága és nem nagyon látható: ez a TEHÉNFEJŐ ZSÍR. Van a közelemben egy mezőgazdaságot ellátó üzlet, ahol majdnem semmiért megkapom ezt a zsírt (igen, ez olyan zsír, amit a kézre tesznek a fejés megkezdése előtt). Majdnem láthatatlan, a vazelinhez hasonlóan hat és körülbelül egy évig fent marad, aztán eltűnik. Természetesen nem mérgező. Néha az egyértelműen friss sebeket elrejtem álcázó anyagot téve rájuk.

Mit mondjak azoknak, akik még mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy minden sebet lezárjanak egy bonsaion. Nos, folytassák, ha attól jól érzik magukat, de legyenek tudatában annak, hogy azt inkább saját lelkükért, mint a fa érdekében teszik. És ne gondolják, hogy az, aki azt mondja, hogy sebkezelőt használ, jobb ember.

Ámen! 

Refurbishing a Japanese maple - the "hedge cutting method" HUngarian version

Refurbishing a Japanese maple - the "hedge cutting method"
by Walter Pall
walter-pall.de

Egy japánjuhar felújítása – a „sövénynyírás módszer”

translated by Szőke Mihály

Walter Pall
walter-pall.de 

Az összes bonsairól szóló könyv leírja, hogyan dolgozzunk lombhullató fákkal, hogy a lehető legjobb elágazásokat érjük el. Minden könyv a hajtások visszacsípését javasolja. Ez azt jelenti, hogy az első rügyfakadást követően, az új hajtásokat azonnal visszacsípjük egy, vagy két rügyre, a nem megfelelően növő hajtásokat pedig eltávolítjuk. A meghatározott cél elkerülni a hosszú ízközöket és arra kényszeríteni a fát, hogy a második kihajtáskor láthatóan kisebb rügyeket és leveleket produkáljon. Állítások szerint ezzel a módszerrel sok év múlva finom elágazódásokat lehet elérni.

Az igazat megvallva, a fa borzasztóan legyengül az új hajtások korai eltávolítása miatt. Annak következményeként csak gyenge, „éhező” rügyeket nevel, amelyek valóban kisebb hajtásokká fejlődnek. A második kihajtást követően megint visszacsípik és a fa még inkább legyengül. Meg van az eshetősége, hogy a fa annyira leromlik, hogy el is pusztul.

Megfigyelésem szerint ez egy igencsak megkérdőjelezhető kertészeti gyakorlat. Ez a módszer csak akkor működik, ha egy kész fát akarunk formában tartani bizonyos ideig. Egyébként annyira legyengül, hogy erős hajtásnövekedésre kell ösztönözni, hogy ismét egészséges legyen. A fejlődési fázisban egy fa visszacsípése egyébként értelmetlen.

Hogyan fog növekedni, hogy serkenti a rügyfakadást, ha nincs semmi ereje? Láttam sok olyan fát, amelyek ilyen módon gyengültek le. Hogyan keletkezett ez a félreértés? Nos, néhány évtizeddel ezelőtt, amikor az első bonsaifákat Nyugatra hozták, a beszerzők megkérdezték, hogyan gondozzák azokat a fákat? A választ úgy fogalmazták meg, hogy ne kövessenek el hibát. A kérdést úgy értelmezték, hogy az új tulajdonosok abban az állapotban kívánják megtartani a fát, ahogyan azt beszerezték. A visszacsípést javasolták, mert az hasznos azoknál a fáknál, amelyek „befejezettnek” tekinthetők és kiállításra vagy eladásra készek. Abban az időben senki sem gondolta, hogy a nyugatiak valaha maguk is képesek lesznek bonsait kialakítani.

Az alakítási fázisban a cél egyértelműen a fa fejlesztése. A törzset és az ágakat vastagítani kell, a metszési sebeknek be kell záródni, és a fának annyi új hajtást kell fejleszteni, hogy esélyünk legyen kiválasztani a felhasználható ágakat. A gyökérnyaknak (nebari) szintén jelentős mértékben kell fejlődnie. Ebben a helyzetben az azonnali megjelenés másodlagos a jövőbeni szépséghez viszonyítva. Ez az, amiért a levelek nagyobbak lehetnek és a fa hosszabb ideig csúnyának nézhet ki. A cél elérése érdekében a fának a lehető legtöbb bevitt energiára van szüksége, amit a lehető legtöbb levél fotoszintézisén keresztül lehet nyerni. Ha éppen az energiaforrásokat távolítjuk el túl korán, a fa nem tud fejlődni. A legrosszabb esetben lassú halállal elpusztul.

Nos, előfordul, hogy bonsaiunk többsége még nem „befejezett” fa, hanem valószínűleg a fejlődés korai szakaszában van és tovább akarunk haladni velük. Még a meglehetősen jól kinéző importált fákat is tovább kell fejleszteni. Ezért fontos ismerni a fák sikeres fejlesztésének lépéseit.

Évtizedek óta sikeresen alkalmazok egy módszert, ami teljesen ellentétes a javasolt általános megközelítéssel. Megnézhetik a fotógalériámat, hogy elképzelést nyerjenek arról, hogy működik a módszerem, vagy rongálja a fákat, ahogyan azt sok ember hiszi. Az összes lombhullató fámat – beleértve a legértékesebb, jól ismert példányokat is – évtizedek óta e módszer szerint kezelem. A következő, japán juhar helyreállítását tárgyaló példa érvényes sok lombhullató fajra. Kezdésként a fának a lehető legtöbbet kell nőnie, hogy minél több levele legyen, hogy viszonzásként energiát fejlesszen, aminek eredménye új rügyek és új növekedés lesz. Ha az első tavaszi kihajtást szabadon engedjük fejlődni, a hajtások nagyon hosszúra nőnek. Körülbelül 6 hét múlva megfásodnak. A számtalan levél rengeteg energiát produkál

szénhidrát formájában, ami lefelé áramlik az ágakon keresztül és lerakódik az ágakban, a törzsben és végül a gyökerekben. Ennek az eredménye, hogy az ágak és a törzs vastagszik, a felszíni gyökerek – a nebari – szintén vastagodnak, a gyökerek pedig erőteljesen növekszenek. Ezzel egy időben sok látható és alvó rügy fejlődik. A fa teljes rendszere megerősödik, és jó tartalékokkal rendelkezik bármilyen csapás esetére. A radikális visszametszés ilyen csapást jelent.

Közép európai klímán 6-8 héttel az első kihajtást követően, a mi térségünkben május közepétől június elejéig, a fát nagy ollóval visszametsszük a korábbi körvonalára. Lényegtelen, hogy pontosan hol vágunk vagy, hogy néhány levelet is elmetszünk. Ennek gyakorlatilag úgy kellene történnie, mint részleges levélmetszés, ami fényt és levegőt enged a fa koronájába. A sziluetten belüli minden egyéb növekedés érintetlen marad, de e módszerrel megerősödik. A fát erőteljesen arra serkentjük, hogy ismét rügyeket fejlesszen. Sok alvórügy reagál erre a radikális visszavágásra és kitör, még az idősebb fás részeken is. A fa a radikális visszavágást traumaként érzékeli és túlreagál, mert sok tárolt energiát tud mozgósítani. Láthatóan több rügyet produkál, és több alvórügyet aktivizál, mint egyébként tenné. Pontosan úgy, mint sövénynyírás után. A sövény akkor sűrűsödik, ha rendszeresen nyírjuk. Az új hajtások végén rendkívül hosszú íz közök hajlamosak fejlődni, amelyeket e módszerrel levágunk. Így ez a módszer nem hozza létre a rettegett hosszú íz közöket. Még a legnagyobb levelek is az új hajtások végein nőnek, és azokat is teljes egészében eltávolítjuk.

A második kihajtást aztán szabadon hagyjuk nőni augusztus elejéig, amikor teljes mértékben ismételten visszavágjuk. Közép Európában az augusztus eleje fontos időszak. Minden későbbi metszés után az új hajtások lehet, hogy nem fásodnak meg időben a tél beköszöntéig. A fának általában 6-8 hétre van szüksége október elejéig a hajtások fásodásához. Azt követően már nincs sok növekedés. Nagy problémához vezethet, ha a fát augusztus elejét követően metsszük, mivel a zöld ágak nem élik túl a telet.

Október elejétől a következő év márciusáig ismételten metszhetjük a koronát. A nyugalmi időszakban nem serkentjük a fát arra, hogy ismételten kirügyezzen. Mikor a levelek lehullnak, végre láthatjuk mit produkáltunk a nyári időszakban. A teljes korona sokkal sűrűbbé vált és sok munkánk adódik. Sok ágcsonk keletkezett, amelyeket most kell eltávolítani. Ugyanez a teendő az elhalt ágakkal, ágrészekkel. Rengeteg hajtás van, melyek közül kiválaszthatjuk azokat, amelyekkel tovább dolgozunk, a többit teljesen eltávolíthatjuk. Sokszor az a probléma, hogy túl sok águnk van a választáshoz. A kis ágak többségét egy rügyre visszavágjuk (a szemben álló rügyekkel rendelkező fák esetében, (mint például a juharok) vagy két rügyre a váltakozó rügyállású fáknál (mint a gyertyán). Néhány területen, ahol a koronának fejlődnie kell, kevesebbet távolítunk el. E munka eredményekén a fa meglehetősen szépen fog kinézni. Ennél a pontnál szintén felismerhetjük, mely ágaknak kell megváltoztatni a helyzetét. Azokat hagyományos módon drótozhatjuk, vagy feszítőhuzalok segítségével állítjuk be.

Speciális esetekben a „sövénynyírás” módszere mellett szívóhajtást is használhatunk. Amikor egy ágnak, vagy a törzsnek a többihez képest vastagodásra van szüksége, csupán hagyjunk néhány ágat növekedni a teljes vegetációs időszakban. Egy méteresre, vagy még hosszabbra is nőhetnek. A fa többi részét a fentebb leírtak szerint kezeljük. Ilyen módon a szívóhajtás alatti ágak és a törzs vastagodnak, a gyökérnyak (nebari) erősödik. Ez a módszer különösen hasznos az alsóbb ágak fejlesztésére, amelyek normál esetben a fa csúcsdominanciája miatt nem vastagodnak. A példában szereplő fa ennek pont az ellenkezője – alap domináns. A felsőbb ágai gyengébbek és azokat erősítjük szívóhajtásokkal.

A lombhullató fák jelentősen fejleszthetők, ha ezt a módszert éveken át következetesen alkalmazzuk, ahogyan azt a képeken szereplő juhar szemlélteti. Amikor a fa végül „befejezetté” válik, újra alkalmazhatjuk a visszacsípést, különösen akkor, ha egy kiállításon kerül bemutatásra. Ebben a fázisban néhány éven keresztül bemutatható lesz, ami minden bonsai rajongó célja. De végül a fa hanyatlani fog és erőteljes új növekedéssel újra erősíteni kell.

Módszerem hátránya, hogy a fa évek múlva és csak ritkán mutatható be. Mindig akad valami, ami nem éppen a legjobb: túl sok ág, feszítődrótok, összességében elhanyagolt megjelenés. Az ideiglenes szépség szándékosan feláldozásra kerül a jövőbeni minőségért. De csúcsminőségű fák csak ilyen módon hozhatók létre. Ha ezt nem akarják, ha nincsenek készen árat fizetni a minőségért, akkor együtt kell élniük azzal a ténnyel, hogy fáik nem fejlődnek, és idővel még hanyatlásnak is indulnak. De néha élvezhetik szépségük látványát. Pontosan ez az a tanács, amit japán kertészektől kaptunk évtizedekkel ezelőtt.

1. kép: 2008.05.: A fa ebben az állapotban került a kertembe. Az előző tulajdonos akadama masszában tartotta és azt gondolta, hogy visszacsípéssel automatikusan fejleszteni fogja a fát. A korona túlságosan széles és lapos, a levelek pedig gyengén strukturált ágakat rejtenek. Sok ág elszáradtra nebari sokkal jobb lehetne és a fát túl magasan ültették az edénybe.

2. kép: 2008.05.: A túlságosan összetömörült ültető közeg súlyos károkhoz vezetett a korona felső részében. Sok kislevelű juharváltozat alap domináns, ami azt jelenti, hogy az alsóbb ágak erősödnek, míg a felsők visszamaradnak. Ez teljesen ellentétes más fák többségének fejlődésével. A kép a fa hátoldalát mutatja, bár a nebari jobbnak tűnik, mint az elölnézeti oldalon.

3. kép: 2008. 05.: Az első lépés egy erős visszametszés volt. A fa körvonala egy kicsit kisebb lett az ideálisnál, hogy helyet engedjünk a további növekedésnek. Ha az ideális formára metszenénk, akkor a korona hamarosan túl nagyra nőne és ismételten erősen vissza kellene vágni.

4. kép: 2008-05.: Szívesen megszabadítottam volna a fát az összetömörült akadamától, de ehhez már túl késő volt. Erre ősszel lett volna lehetőség, de a helyzet nem volt annyira kritikus. Minden esetre a nebari erősen kidolgozott. Ez már egy nagy fejlődés. A fát nem jól helyezték el az edényében

5. kép: 2008. 07.: Mivel ez a változat alap domináns, a tetejét erősíteni kell az által, hogy néhány kiválasztott hajtást szabadon engedünk növekedni. A középső törzsnek kellene a legnagyobbnak és legvastagabbnak lenni. Ha ezen nem dolgozunk aktívan, pont az ellenkezője történik. Ezt a törzset szívóhajtások használatával különösen erősíteni kell; különben akár el is pusztulhat.

6. kép: 2009. 01.: Levelek nélkül a lombhullató fákat sokkal jobb értékelni. Most már nyilvánvaló, hogy a középső törzsnek sokkal vastagabbnak és valamivel magasabbnak kellene lennie. Az előző tulajdonos nem ért el túl sokat az éveken át tartó visszacsípésekkel. A fa inkább gyengén fejlettnek néz ki. A Bryan Albright által készített edény túl erőteljesnek tűnik.

7. kép: 2009. 04.: A juhart átültettük egy jobb japán edénybe. Az összetömörült akadama nagy részét eltávolítottuk. A gyökérlabdát erőteljesen csökkentettük, a gyökereket pedig fellazítottuk. Ültető közegnek sokféle anyag alkalmas, ami nem esik szét hideg és nedvesség hatására. Ebben az esetben duzzasztott agyagot használtam 15 % durva tőzeggel keverve. Ez lehetővé teszi az intenzív öntözést és tápozást, anélkül hogy aggódni kellene miatta.

8. kép: 2009. 11: A fejlődés két növekedési időszak alatt meglehetősen előrehaladt. Az ágak jobban elágazódnak, a középső törzs erősebb, a nebari pedig folyamatosan javul. A korona még egy kicsit túl lapos. Most van itt a legfőbb ideje egy aprólékos munkának a koronán.

9. kép: 2009. 11: Nem szabad engedni, hogy a koronában lévő szívó hajtások túlságosan megvastagodjanak, mert csúnya hegek keletkeznek. Ezért kerültek teljes egészében eltávolításra, majd a következő nyáron újranövesztésre. A koronát hegyes, éles ollóval alakítjuk. Az ágakat egy, vagy két rügyre visszavágjuk, azokat, amelyek rossz irányba nőnek teljesen el kell távolítani.

10. kép: 2010. 03: Két évvel a helyreállítás után a fa elég jól néz ki. A japán juharok nagyon elegáns fák, melyek minden évszakban máshogy néznek ki, de mindig nagyszerűek. Ez különösen tavasszal van így. Ennek ellenére a koronát tovább kell fejleszteni – az elégedettség a művészet halála.

11. kép: 2010. 10: A fa ősszel szintén nagyon jól néz ki. Még nincs itt azonban az ideje, hogy kiállítsuk a fát. A törzsek korrigálását tovább kell folytatni. Erős feszítődrótokkal kényszerítettük őket új pozícióban. Előnyös, ha valamennyire túlfeszítjük, mert a fa egy kicsit mindenképpen visszaugrik.

12. kép: 2010. 11: A feszítődrótok eltávolítása és a korona alapos kitisztítása után a fa – első alkalommal – alkalmassá vált kiállításra. Természetesen még mindig vannak problémák. Az elülső törzsön lévő nagy sérülés csúnya, de nincs mit tenni, csupán várni évekig. A középső törzs most már egyértelműen a legmagasabb és a korona nem teljesen lapos és egyes.

13. kép: 2011. 03: Csábító látni ezt a gyönyörű kihajtást, mintegy jelét annak, hogy a fa „befejezett” és mostantól lehet élvezni annak szépségét. De ez hosszú távon kompromisszum lenne. A középső törzsnek erőteljesen tovább kell növekednie, a sebeknek be kell gyógyulniuk és a nebarinak sokat lehet fejlődni. Mindez azonban nem történik magától – sok munkára van szükség.

14. kép: 2011. 04: Itt láthatják, hogy a visszacsípést teljes mértékben kerültük. Hagytuk, hogy a fa teljesen kihajtson. Hat vagy több héttel később az új növekmény meglehetősen hosszú lesz. Most a koronát egy sövénynyíróval gyorsan visszavágjuk. Ez valóban olyan, mint egy sövénynyírás. A pontos vágás nem fontos és még az sem baj, ha a leveleket részlegesen elmetsszük. Csak a hosszú távú siker számít.

15. kép: 2011. 10: A nyár folyamán a fát két alkalommal nyírtuk sövénynyíróval. A kiválasztott szívóhajtások korlátozás nélkül nőhettek. A pillanatnyi szépséget feláldoztuk a hosszú távú minőségért. Néhány további év ehhez hasonlóan telik el. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy átlagos fát csúcsbonsaijjá változtassunk.

16. kép: 2011. 10: Ősszel a fa koronáját a szívóhajtásokkal együtt, sövénynyíróval ismételten visszametsszük. Amíg a levelek az ágakon vannak, nem sok értelme van azt figyelni, hogy hol és mit vágunk. Az néhány hét múlva történik, amikor a fa csupasz lesz. A kép valódi sövénynyírót mutat.

17. kép: 2011. 10: Az eredmény egyáltalán nem tűnik túl rossznak. A fát azonban a téli látvány érdekében terveztük. Amíg a levelek a fán vannak, azt valójában nem láthatjuk. A korona nem más, mint egy nagy levéllabda. Az amatőrök általában azt szeretik, ha a fa nyáron néz ki jól, a professzionálisak a téli megjelenést részesítik előnyben. A kompromisszum nem mindig segít, és végül általában gyengeségekhez vezet.

18. kép: 2011. 11: Négy héttel később a levelek lehullottak. A koronát most már aprólékosan megmetszettük. Ebben az állapotban már csak sejteni lehet, hogy valamikor hol nőttek a szívóhajtások; a sérülések jól gyógyulnak. A csoportban két törzset még mindig jobb pozícióba kell kényszeríteni. Sajnos ez csak csúnya feszítődrótokkal lehetséges.

19. kép: 2012. 04: Ez a látvány a jutalom minden munkáért. A feszítődrótokat csak a fotózás kedvéért távolítottuk el, utána visszakerülnek. Mivel a fa többi része majdnem tökéletes, az elülső törzsön lévő csúnya nagy sérülés nagyon szembeszökő. Bár figyelemre méltóan gyógyult, mivel a juhar sok energiát volt képes beépíteni burjánzó növekedése során. A központi törzs szintén lehetne még erősebb – de ez már siránkozás felsőfokon.

20. kép: 2012. 12: November van és a levelek megint lehullottak. Tisztán látható, hogy néhány ág túl hosszú, és egy pár csúnya ágcsonk megmaradt. A fát most kitisztítottuk egy hegyes, éles ollóval. Néhány év múlva az lesz az érzésünk, hogy Természet anya a legjobb művész és, hogy a legjobb koronát alkotja. Az emberi kéz gyakorlatilag láthatatlanná válik, még akkor is, ha annyit tett.

21. kép: 2012. 12: A fa lassan olyanná alakul, amilyennek lennie kell. A korona kiegyensúlyozottnak tűnik és az egész csoport úgy néz ki, mintha elegánsan magától nőtt volna. Ez talán az a gondolatot kelti a szemlélőben, hogy az ilyesmi egy „el a kezekkel” megközelítés eredménye. Az eddigi fejlődés azonban az ellenkezőjét tanítja: csak sok éven át tartó, erős és nagyon összpontosított beavatkozásokon keresztül lehet ilyen természetes formát fejleszteni.

22. kép: 2013. 02: A fát átültettük egy nagyon hozzáillő edénybe, amit a német Walter Venne készített. A fejlődés eddigi eredményei elég tisztességesek. De ez még messze nem a fejlődés vége. Sok mindennek kell változnia a következő öt növekedési periódusban, a munka az előzőekhez hasonlóan még folytatódik. További öt év elteltével a fa ismét jobb lesz. A hátrány azonban az, hogy a hátralévő idő nagy részében a fa valójában nem lesz bemutatható.

Feeding, Substrate and Watering - Hungarian

Feeding, Substrate and Watering
Methods of Walter Pall (edited by Victrinia Ridgeway)translated by Mihály Szőke

Tápozás, ültető közeg és öntözés

Walter Pall német bonsai mester módszerei

Felkérést kaptam, hogy írjak egy fejezetet a „tűlevelűek táplálásáról”. Nekiültem és az alábbiakat hoztam össze. A „hogyan tápozza a tűlevelűket” kérdésre adott rövid válasz azonban súlyos félreértésekhez vezethet, ami végzetes is lehet.

Az ültető közeg, az öntözés és a táplálás nem tekinthető különállónak. Mindegyik kapcsolódik a másikhoz, így meglehetősen komplexszé válik. Legyen szó lombhullatóról, tűlevelűről, fiatal vagy idős, nemrég átültetett vagy éppen begyűjtött fáról, túl sok variáció van egy bonsai kertben. Lehet egyértelmű választ adni?

Nos, igen. De először figyelmesen kell olvasni, és utána cselekedni mindent. Nem lehetséges egy tetsző dolgot kiválasztani és figyelmen kívül hagyni a többit. Nem tápozhat az én módszerem szerint, aki nem veszi figyelembe, hogy milyen ültető közeggel rendelkezik, vagy milyenek az öntözési szabályai.

Először is félretettem mindent, amit a bonsairól szóló könyvek többségében a témával kapcsolatban megfogalmaztak. Amint a technológia hozzáférést biztosított számunkra új és hatékonyabb módszerekhez és termékekhez, fáink gondozásának módja is továbbfejlődött a hagyományok határain belül. Ez új és korszerű világ egy bizonyos ideje, de sokan ezt nem érzékelik. Annak ellenére, hogy valamilyen mértékű sikert elértek régi módszerekkel, veszélyes, sőt végzetes lehet, ha azokat korszerű ültető közegekkel és eljárásokkal együtt alkalmazzák.

Ültető közegek: a jó ültető közeg legyen egyenlő szemcsenagyságú, legyen képes a vizet felszívni, majd később visszaengedni azt, ne tartalmazzon finom szerves anyag részecskéket, a részecskék ne essenek szét könnyen, száraz állapotban legyen a lehető legkönnyebb súlyú, legyen elfogadhatóan olcsó és esztétikailag legyen kellemes megjelenésű

Ezeknek a követelményeknek megfelelhetnek az alábbi anyagok: lávakő, habkő, égetett agyag, turface (kalcinált, hőkezelt agyag, pl. salakos teniszpályák anyaga), zeolit, kabazit (a zeolithoz hasonló ásvány), kókuszrost darabok, fakéreg darabok, polisztirol (hungarocell) darabok, és egyéb más anyagok, melyeket az alapkövetelmények figyelembe vételével bárki beszerezhet. Számoljunk azzal, hogy a fenti anyagok egyes területeken nem hozzáférhetőek.

A normál akadama mint jó ültető közeg megkérdőjelezhető, mert különösen fagy hatására szétesik, és veszélyes agyaggá válhat az edényben, megakadályozva a víz és a levegő áramlását a közegben. Ez különösen káros hatású lehet a ritkán átültetett fák, pl. begyűjtött tűlevelűek és idősebb bonsaiok esetében.

Alkalmatlan anyagok: kerti föld (termőtalaj), komposzt, kő, homok stb. Természetesen fák nőnek homok és virágföld keverékében is, de a bonsaikultúrák egészséges fejlődése szempontjából az nem a legoptimálisabb ültető közeg.

Az alkalmas ásványi anyagok tetszés szerinti arányban keverhetők és ez nem eredményez jelentősebb különbséget. Ezek az anyagok átszitálást és tisztítást követően újra felhasználhatók.

Egyetlen, kizárólagosan ideális „bonsai ültető közeg” nincs. Ugyanakkor található ezerféle ideális anyag, és teljesen mindegy, hogy mit használunk és azokat milyen keverék formájában, amíg az modern ültető közeget képez.

Mivel a modern ültető közegek nem tartalmaznak termőtalajt, nagyon kevés élet található bennük. Gyorsan kiszáradnak, ezért naponta többször kell öntözni, főleg forróság idején, különösen akkor, ha tisztán szervetlen anyagokat használunk. Ezért én durva tőzeget adok a fent említett anyagokhoz. Ez természetes nyers formában lévő tőzeg, amit lápokból bányásznak. Ne használjunk finomszemcsés tőzeget/spagnum mohát, még akkor sem, ha a csomagoláson a „pormentes” jelzés olvasható, mivel a részecskék túlságosan aprók. Ha nem találunk megfelelő típusú tőzeget, inkább használjunk pormentes kisméretű kéregdarabokat, vagy aprított kókuszrostot. Ezek a szerves összetevők a teljes mennyiség 15 – 20%-át alkothatják. A tűlevelűekhez és olajfákhoz (olíva) használjunk kicsit kevesebbet, fiatal fákhoz és azáleákhoz kicsit többet.

Ezek a szerves anyagok alkalmasak arra, hogy magasabban tartsák a nedvességet az ültető közegben és segítsék hasznos mikrobák megtelepedését. Kutatások azt is kimutatták, hogy a tőzegmoha olyan növényi hormonokat tartalmaz, melyek hasznosak a fák számára. Ezek ugyan szerves anyagok, melyeknek normális esetben nem lenne keresnivalójuk az ültető közegben, de az említettek kb. 5 év alatt bomlanak szét. Ezt figyelembe kell vennünk, amikor az átültetést ütemezzük. Az újra felhasználandó ültető közegből a szerves anyagokat szintén ki kell szitálni.

Öntözés: Az én öntözési tervem március végétől október közepéig tart, ami napi öntözést jelent, tekintet nélkül az időjárásra, vagy, hogy a fák talaja száraznak tűnik, vagy sem. Csak erős esőzések idején állok el az öntözéstől. Amikor erős szél fúj, vagy szárazság van, vagy a kettő kombinációja, naponta kétszer, esetleg háromszor is öntözök. Nagyon kis fákat naponta kétszer kell öntözni. Az összes fát egyformán öntözöm. Egyéni öntözési igények nem merülnek fel, ha az összes fát megfelelő, jó vízelvezető közegbe ültettük. Így nem szükséges a barátunkat alapos kiképzésben részesítenünk az öntözéssel kapcsolatban mielőtt elutazunk. Bárki locsolhatja a fákat, az a lényeg, hogy mindent alaposan megöntözzön. Az szintén nem számít, hogy milyen típusú vizet használunk. A csapvíz tökéletesen megfelel minden növény számára, még akkor is, ha az kemény. A kertemben Európa talán legkeményebb vize található (23º NK). Ezt a vizet használom mindenre, még az azáleákra is. Kerti slaggal locsolok, teljesen kinyitott csappal. Nem egyedi fákat öntözök, hanem területeket, mint amikor öntözőrendszer öntözi a kertet.

Amikor ilyen módon öntözünk, tegyük azt agresszívan. Ez azt jelenti, hogy minden nagyon nedves lesz, az egész fa, a csúcsától az aljáig. A víznek ki kell folynia az edényből az elvezető nyílásokon. Jót tesz a fáknak, ha a lombjuk minden nap nedvességet kap.

Modern ültető közeg használata mellett a túlöntözés szinte lehetetlen. Locsolhatunk egész nap és az összes vízfelesleg átfolyik az edényen, ha a megfelelő ültető közeget használjuk. Ugyanakkor nagyon könnyen előfordulhat az elégtelen öntözés. Sok bonsai azért szárad ki, mert modern ültető közegbe ültettük, de a régi módszer szerint öntözzük.

Táplálás: Modern ültető közeget használva, agresszív öntözés mellett a táplálás nem titok többé. Bármilyen, a közönséges növények számára ajánlott trágya felhasználható, legyen az szerves, vagy műtrágya. A tápanyagnak sok nitrogént kell tartalmaznia. A növények csak nitrogén adagolása mellett tudnak növekedni.

Én főként tápoldatot használok, ami a legolcsóbb általános diszkontáruházunkban kapható. (Amerikában ez a Walmart diszkont áruházlánc lenne). Használjunk általános növénytápot, amelyen jelzik, hogy megfelelő minden növény számára. A tápoldat mellet vásárolok néhány tucat dobozzal granulált tápokból is, amelyek tartalmaznak mind szerves, mind vegyi összetevőket. Évente két alkalommal, március elején és augusztus végén, egy maréknyi szárított baromfitrágyát szórok a fák talajára. Ezt nagy zsákokban vásárolom, ami nagyon olcsó. Ez minden. Az összes fám esetében ugyanazt a trágyát használom, a nemzetközileg ismert bonsaioknál is.

Mennyit tápozok? Többet, mint gondolnák. Én 20-szor, 60-szor többet, mint egy átlag bosaios. Április elejétől október végéig tíznaponként minden növényt tápoldatozok, kétszer, háromszor nagyobb adagot használva a javasolttól. Az összes fa azonos mennyiségű tápanyagot kap, tekintet nélkül arra, hogy lombhullató, tűlevelű, kicsi, nagy, átültetett, vagy begyűjtött. A fák tápozása mintegy 200 napos időintervallumot fog át. Mivel a fák 3-szor nagyobb adagot kapnak a normálisnál, (a 200 napos időszak alatti 20 öntözés X 3 adag) 60 adagos tápozást jelent a növekedési időszakban. Az átlagos bonsaikedvelő talán 3-5 alkalommal tápoz a normál adag felével, hogy a „bonszáj ne nőjön”. Ha még az évente két alkalommal adott baromfitrágyát is figyelembe vesszük, megérthető, hogy a tápozási szisztémám miért jelent 20-szor 60-szor többet az átlagosnál.

Az ázsiai táp-pogácsák nagyszerűek, de a mi kultúránkban feleslegesek. Nem eszünk marhasültet evőpálcikával és nem tápláljuk a növényeket pogácsával. Nem teszünk kárt, ha ragaszkodunk használatukhoz, csupán nem nyújtanak vonzó látványt. A Biogold-ot olyan modern ültető közeghez gyártották, mint az Akadama, és jól is működik. Ha használnék ilyet, apró darabokra törném és az ültető közeg felszínére szórnám. Az első öntözés után láthatatlanná válna.

Túl sok só előfordulása az ültető közegben szinte lehetetlen, ha valaki minden nap agresszíven öntöz. Még az azáleák sem bánják ezt a kezelést. Nagyon jól növekednek kemény víz, közönséges égetett agyag és tőzeg, valamint a többi fához hasonló, agresszív tápozás alkalmazása mellett. Körülbelül 10 évvel ezelőtt egy szuper tápanyagot jelentettek be, majd egy kicsit később feledésbe is merült. Nem produkálta a várt eredményt, a fák szenvedtek és ki is száradtak. Amit én teszek, hasonlóan hangzik. De én az agresszív tápozás és korszerű ültető közegek használatával párhuzamosan ragaszkodom az agresszív öntözéshez. A fák tápanyagának összetevőit nem tekintem tudománynak. Azt mondom, vásároljanak bármit, ami a kertészeti központban és mezőgazdasági boltban kapható.

Ez a táplálási terv a fejlődésben lévő fákra érvényes. Ne felejtsük el, hogy az összes bonsai 99,8%-a fejlődésben van. Ha történetesen rendelkezünk olyannal, aminek többé valóban nem kell fejlődnie, csökkentsük a táplálását jelentős mértékben. Szándékosan hagyjuk koplalni a fát. Ennek hatására kisebb és kevesebb levelet, vagy tűt fejleszt. Jól fog kinézni egy kiállításon, de a fa hanyatlásnak indul, ha ez a folyamat túl sokáig tart. Néhány év múlva ismételten agresszívan kel tápozni, hogy magához térjen.

Összefoglalás: Alkalmazzuk mindhárom módszert, vagy egyiket sem! Ebben nincs választási lehetőség. Csupán egy kiválasztása és a többi elutasítása katasztrófához vezet. Azok, akik „szupertáplálást” alkalmaznak régi típusú talaj használata és elégtelen öntözés mellett, ki fogják pusztítani a fát. Azoknak, akik korszerű ültető közeget használnak, agresszívan öntöznek, de a régi módon tápoznak, nagyon gyenge fájuk lesz, ami végül kipusztul.

Tehát arra a kérdésre, hogy „hogyan tápozom a tűlevelűeket”, a válaszom a következő: Ugyan úgy, ahogyan a többi fát, de tisztában kell lenni a teljes történettel.

Tudom, hogy sokan nem hiszik ezt. A humán gyógyászatban van egy mondás: „aki gyógyul, annak igaza van”. Ugyanez a kertészkedésben: „akinek hosszú távon a legegészségesebb fái vannak, annak igaza van”. Jöjjenek és nézzék meg a kertemet, vagy a fotógalériámat az Interneten. A képek magukért beszélnek.

A fentieket nem magam fedeztem, vagy találtam fel. Csupán hivatásos, modern kertészektől tanultam. Ők nagy sikerrel művelik ezt évtizedek óta. Én a korszerű kertművelést alkalmaztam a bonsaira. Mindez csak a bonsai világában számít forradalminak.

Walter Pall